Egy ritka, de veszélyes betegség

Az ételmérgezések közül a botulizmus az egyik legveszélyesebb. Akár bénulást is okozhat, és életveszélyes is lehet, de szerencsére ezek az esetek szinte elenyészőek.

A botulizmus típusai

A betegséget a Clostridium botulinum termelte toxin, a botulotoxin okozza, amely az ételekből szívódik fel a szervezetbe a bélrendszeren keresztül - ez az anyag felelős az izmok bénulásáért. Konzervek fogyasztása után vagy az alábbi módokon lehet megfertőződni:

  • Csecsemőkori botulizmus: 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőknél alakulhat ki - azoknál, akik a baktérium spóráival érintkeznek. A spórák akár a porban, a termőföldben vagy a mézben is jelen lehetnek, majd a kicsik testében elszaporodva el is kezdik a méreganyag termelését. A csecsemők azért is veszélyeztetettebbek, mert bélrendszerük még nem tanult meg védekezni a spórák ellen - a későbbiekben ezek már nem tudnak megmaradni a szervezetben.
  • Sebbotulizmus: a baktérium spórái egy nyílt sebben elszaporodnak, onnan jutnak be a vérkeringésbe (a botulizmusnak ezt a formáját leginkább heroinfüggőkkel hozták összefüggésbe, akik nem a vénába, hanem a bőr alá szúrták be a fecskendőt).
  • Inhalációs botulizmus: a toxin belégzése után alakul ki. Bár egyes nemzetek próbáltak már ezen alapuló vegyifegyvert készíteni, szerencsére a világban mindmáig elenyésző az így keletkező fertőzés.

Milyen tünetekkel jelentkezhet?

Bárhogy fertőződik is meg valaki, a tünetek ugyanazok. A legjellemzőbb az arc mindkét oldaláról induló gyengeség, mely lefelé halad a nyak és a többi testtáj irányába.

Botulizmus - egy ritka, de veszélyes betegség
A nyelési nehézség is a tünetek között lehet

A további korai tünetek közt a beteg érzékelhet például:

  • kettős- vagy homályos látást
  • a felső szemhéj lefittyedését
  • nyelési nehézségeket
  • beszédzavarokat
  • légszomjat
  • hasfájást, hányást, hasmenést
  • a későbbiekben vizelési nehézséget és székrekedést

Ha nem ismerik fel a bajt és a beteg nem kap időben kezelést, akkor a kar és a láb izomzatának bénulása, valamint a légzőizmok bénulása is beállhat.

Csecsemőknél az alábbi tünetekre is érdemes figyelni:

  • letargia
  • izomgyengeség - a baba nehezen mozgatja a fejét és a nyakát
  • nincs étvágya, keveset eszik
  • nyáladzás
  • gyenge sírás

Milyen hamar jelentkeznek a tünetek?

Ételmérgezés esetén 18-36 órán belül, de bizonyos tünetek akár 6 órán belül is jelentkezhetnek. Botulizmus esetén van, hogy egy hét vagy 10 nap is eltelik, mire a beteg tapasztalja az első tüneteket. Csecsemőknél akár 14 napig is lappanghat a betegség.

Diagnózis, gyógyulási esélyek

Sokan akkor fordulnak orvoshoz, amikor légzési nehézségek lépnek fel, és optimális esetben néhány vizsgálat után ki is derül, hogy botulizmus okozza a tüneteket. Enyhe lefolyású mérgezés esetén néhány hét, rosszabb esetben hónapok vagy évek kellenek a teljes felépüléshez.

A tüneteket már csak azért sem szabad félvállról venni, mert ha a kezelés elmarad, a botulizmus halálos kimenetelű is lehet. De szerencsére az ilyesmi extrém ritkaságszámba megy: a betegek körében 90-95 százalékos a gyógyulási arány.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!