Dengue-láz: egyre több a halott Bangladesben

Minden korábbi rekordot megdöntve ezer fölé emelkedett a dengue-láz halálos áldozatainak száma Bangladesben.

A dakkai hivatalos, egészségügyi főigazgatóság által közzétett adatok szerint idén már 1006 ember halt bele a Dengue-láz fertőzésbe az országban, és több mint kétszázezren kapták el a betegséget. Bangladesben 2000-ben volt először dengue-járvány, ám az nem volt ennyire súlyos: Be-Nazir Ahmed korábbi egészségügyi főigazgató szerint az idei számok több esetet mutatnak, mint amennyi 2000 óta összesen volt a dél-ázsiai országban. "Nagy jelentőségű egészségügyi jelenségről van szó, nem csak Bangladesben, hanem az egész világon" – tudatta Be-Nazir Ahmed. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a járvány hatalmas nyomás alá helyezi a bangladesi egészségügyi ellátórendszert.

dengue-láz, fertőzés, vírus, dengue-vírus
A dengue-lázat okozó vírus mikroszkopikus képe. Fotó: Getty Images

Már Európában is felütötte a fejét

A dengue-láz a világ trópusi övezeteiben van jelen, szúnyogok által terjesztett vírus okozza. Tünete a magas láz, a fejfájás, a szédülés, a hányás, az izomfájdalom, súlyos esetben azonban halálos kimenetelű vérzést is kiválthat. A WHO korábban arra figyelmeztetett, hogy a szúnyogok által terjesztett betegségek a jövőben több embert fertőzhetnek meg, mert a klímaváltozás kedvez a rovarok terjedésének. 

Míg az általában lázzal és izomfájdalommal járó, olykor halálos kimenetelű, dengue-lázat okozó vírus 2010 és 2021 között a hivatalos adatok szerint összesen 74 embert betegített meg Európában, csak 2022-ben már 71 megbetegedést jelentettek a kontinensen. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy Európa-szerte fokozottabban fognak terjedni egyes, szúnyogok által terjesztett vírusos betegségek, a dengue-láz mellett a Zika-, a chikungunya- és a nyugat-nílusi láz is. Zágrábban a közelmúltban százezer genetikailag módosított szúnyogot engednek szabadon, hogy elpusztítsák a természetes állományt. Részletek

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Így hat a gyomrunkra a rohanó életmód
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +0 °C

Többnyire felhős időre számíthatunk, de időszakosan akár nagyobb területen felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, és a látási viszonyok is fokozatosan javulnak. Tartósabban az Északi-középhegység tágabb térségében marad borult, párás az idő. Elszórtan előfordulhat gyenge intenzitású csapadék: főleg eső, zápor, de Borsodban és a hegyekben hó, az Északi-középhegység más részein, a főváros és a Dunakanyar térségében pedig átmeneti ónos eső sem zárható ki. A délies szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +9 fok között várható, az Északi-középhegységben lesz a leghidegebb.