Aggasztó helyzetben Európa, emelkednek a koronavírus-számok

Európa-szerte növekedésnek indultak a koronavírus-számok. Mutatjuk, mi a helyzet Olaszországban, Belgiumban, Romániában, Franciaországban és Szlovéniában.

Olaszország

Számos európai ország, így Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia is túl "brutálisan" oldotta fel a járványügyi korlátozásokat, és most az esetszámok hirtelen emelkedésével szembesülnek a koronavírus omikron BA.2 alvariánsának terjedése miatt - jelentette ki kedden Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője.

Ismét kilencvenezer fölé emelkedett az új koronavírus-fertőzöttek napi esetszáma Olaszországban. A fertőzöttek száma mindenekelőtt az alacsony átoltottságú dél-olaszországi tartományokban ugrott meg - közölte az egészségügyi tárca a legfrissebb adatokat kedd este. Az egy nap alatt végzett több mint hatszázezer teszten több mint 93 ezer új fertőzöttet azonosítottak - az idén ennél több beteget egy nap alatt február 8-án regisztráltak, akkor több mint 101 ezret.

A kormány korábbi bejelentése szerint március 31-én véget ér a 2020. január végén bevezetett és azóta folyamatosan meghosszabbított egészségügyi veszélyhelyzet. Április elsejétől az oltási igazolás nem lesz többé kötelező a városi tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, hivatalokban, valamint a vendéglátóhelyek szabadtéri részein. A védettségi igazolás hatályban marad a vendéglátóhelyek zárt tereiben, a szállodákban, a zárt edzőtermekben, uszodákban, múzeumokban, mozikban, a hosszú távú közlekedésben. Zárt térben továbbra is FFP2 típusú maszkot kell viselni. A járványkorlátozásokat május elsejétől törlik el.

Belgium

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap keddi közlése szerint Belgium is hasonló helyzetben van, mint Olaszország. Az országban az elmúlt hét napban átlagosan 9953 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, ez a mutató 25 százalékkal haladja meg az előző hétnapos időszak adatait. Kórházba naponta átlagosan 169 embert szállítanak a koronavírus-fertőzés miatt, ami 17 százalékos növekedést jelent egy hét alatt. A koronavírus-fertőzés következtében elhunytak átlagos száma ugyanakkor csökkent, bár a mérséklődés üteme lassult. Naponta átlagosan 17 fertőzött beteg hal meg Belgiumban, átlagos számuk egy hete 19 volt.

Románia

Románia szintén aggódhat. Az egészségügyi minisztérium keddi összegzéséből kiderült, hogy az utóbbi 24 órában 5140 új esetet regisztráltak, amely több mint másfélszerese az utóbbi két hét átlagának. Heti összevetésben is immár hatodik napja emelkednek az esetszámok. Az utóbbi hét napon 24 480 új esetet diagnosztizáltak, amely több mint tíz százalékkal magasabb, mint az előző hét napon diagnosztizált 22 025 új eset. A keddi jelentésben szereplő 43 újabb haláleset megfelel az utóbbi két hét átlagának, heti összevetésben azonban csökken az elhalálozások száma.

Romániában március 9-én szűnt meg a koronavírus-járvány miatt két éve hatályban tartott egészségügyi veszélyhelyzet, így két hete hatályát vesztette minden korábbi kötelező járványügyi korlátozás. A hatóságok emiatt önkéntes óvintézkedéseket ajánlanak.

Aggasztó helyzetben Európa, emelkednek a koronavírus-számok.
Aggasztó helyzetben Európa, emelkednek a koronavírus-számok. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Franciaország

Franciaországban ugyancsak növekedésnek indultak a koronavírus-számok. Miután egy héttel ezelőtt, a tömegközlekedési járműveket és az egészségügyi intézményeket kivéve, mindenhol megszűnt a kötelező maszkviselés, és a kormány felfüggesztette az oltottsági igazolás bemutatásának kötelezettségét is, több mint harminc százalékkal emelkedett a naponta regisztrált új fertőzöttek száma. Az elmúlt hét nap napi átlaga 89 ezer volt, míg az előző hét napban naponta átlagosan 65 ezer új esetet tártak fel.

Jóllehet, a kormányt számos kritika érte azért, hogy túl korán oldotta fel a korlátozásokat, az egészségügyi tárca nem tervezi azok visszavezetését. A kormány és a szakemberek is azzal számolnak, hogy még legalább két hétig nőni fog az esetszám, és rövid távon a kórházi ápoltak száma is, de az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségétől nem tartanak.

Szlovénia

Szlovéniában is már harmadik hete nő az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - mutatott rá a kormány keddi jelentése. Bojana Beovic, a kabinet járványhelyzettel foglalkozó szakbizottságának elnöke kijelentette: az országban elindult a járvány következő, hatodik hulláma. A szakember szerint várható volt, hogy a járványügyi intézkedések enyhítésével nőni fog a fertőzöttek száma.

Beovic ugyanakkor arról is beszélt, hogy ehhez még hozzájárult a hidegebb időjárás - ami miatt az emberek még mindig többet tartózkodnak zárt térben - és a koronavírus omikron variánsa fertőzőbb, BA.2-es alvariánsának terjedése is. Felhívta továbbá a figyelmet az oltás fontosságára, különösen a veszélyeztetett csoportok esetében, és javasolta, hogy zárt térben továbbra is mindenki viseljen védőmaszkot.

Sok a koronavírus-fertőzött a menekültek között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!