Afrikában durván pusztít a majomhimlő

Félmillió dózisnyi majomhimlő elleni oltóanyagot rendelt Afrikának a Gavi globális vakcinaszövetség a német-dán Bavarian Nordic biotechnológiai vállalattól. Az oltóanyagok igazságosabb elosztásáért küzdő – kormányok, alapítványok és magánszemélyek által finanszírozott – vakcinaszövetség közlése szerint az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF fogja leszállítani a vakcinákat az érintett afrikai államokba, még 2024 végén.

Afrikában az idén ismét terjed a majomhimlő, amelynek több mint 18 ezer feltételezett esetét mutatták ki a kontinensen. A megbetegedések zömét a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentették.

női orvos férfi betegével beszél
Afrikában durván pusztít a majomhimlő. Fotó (illusztráció): Getty Images

Egészségügyi veszélyhelyzet van

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klád Ib vírusvariáns terjedése miatt. A szakemberek szerint ugyanis ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. A WHO szeptember 13-án engedélyezte a Bavarian Nordic majomhimlő elleni vakcináját.

Más országok is ígérnek vakcinákat

A Gavi a vakcinabeszerzéshez szükséges forrásokat a júniusban létrehozott vészhelyzeti mechanizmusán, úgynevezett Elsősegély Alapján keresztül fedezi. Az Európai Unió, illetve tagországai, valamint a Bavarian Nordic eddig már 620 ezer adag vakcinát ígértek az érintett afrikai országoknak. Japán pedig egy másik fajta oltóanyagból további 3 millió dózist ígért.

Majomhimlő: ezért terjed egyre gyorsabban
A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését – jelentette ki korábban Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?