A fokozott húsfogyasztás kockázatai

Az állati termékek fogyasztása, amely az Állategészségügyi Világszervezet (ÁVSZ) előrejelzése szerint 2020-ig 50 százalékkal nő a jelenlegi szinthez képest, komoly egészségügyi kockázatokkal jár és veszélyezteti a környezetet - hangoztatják az AFP által megkérdezett szakértők.

A húsfogyasztás növekedése elsősorban a feltörekvő gazdaságoknak, főleg Kínának és Indiának tulajdonítható, és az állati termékek mind tömegesebb szállításával jár. "Ez további egészségügyi kockázatokat támaszt, a termékek ugyanis rövidebb idő alatt jutnak el a célállomásra, mint a betegségek lappangási ideje" - mutatott rá Jean-Luc Angot, az ÁVSZ vezérigazgató-helyettese.

Abban, hogy új betegségek jelentkeznek vagy régiek terjednek ismét, közrejátszik az éghajlat felmelegedése, az ökorendszerek módosulása és az étkezési szokások változása. A szakember ezzel hozza összefüggésbe a szarvasmarhákat sújtó "kék nyelv kór" feltűnését olyan térségekben, ahol eddig ismeretlen volt: a tropikusnak tekintett betegség manapság Európa északibb részein is előfordul.

Az ökoszisztéma jelentős változása új kórokozóknak teszi ki az embereket és az állatokat. A múlt század 90-es éveinek végén a malajziai erdőirtás következtében az erdőkből szabad térségekre is kijutottak a gyümölcsevő denevérek, és megbetegítették a sertéseket. Ennek következtében kipusztult az ország sertésállománya és a betegségnek 300 emberi áldozata is volt.

Az olyan vérzékenységi betegségek, mint az ebola, az ember és a majom közötti érintkezés miatt terjednek - ezt az érintkezést pedig az erdőirtás növelte. Az étkezési szokásokkal függhet össze az AIDS-vírus terjedése, amely egy komoly - bár tudományosan még nem bizonyított - feltevés szerint esetleg azért fertőzhette meg az embert, mert az majomhúst fogyasztott.

A szárnyasok számának növekedése pedig fokozza azt a veszélyt, hogy a madárinfluenza vírusának egy napon olyan mutációja alakul ki, amely könnyen terjed át emberről emberre - szerencsére úgy tűnik, hogy a H5N1-törzsről ez egyelőre nem mondható el.

Általában véve "az ipari módszerekkel történő állattenyésztés Délkelet-Ázsiában, Kínában és Indiában, a városok kapujában, felveti az állati salakanyagok hiperkoncentrációjának és nem megfelelő kezelésének problémáját" - mutat rá André Pflimlin, a párizsi állattenyésztési intézet kutatási- és fejlesztési illetékese.

2006 végén az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, a FAO egyik jelentésében kifejtette, hogy a szarvasmarhák által kibocsátott gázok nagyobb mértékben járulnak hozzá az üvegházhatáshoz, mint a gépkocsik által termelt szén-dioxid - ugyanis az állatok által kilehelt metángáz és ürülékük bomlási termékei sokkal inkább előmozdítják a felmelegedést, mint a CO2. A jelentésből az is kitűnt, hogy ezeknek az állati kibocsátásoknak nagy része a Száhel-övezet és Délkelet-Ázsia igen szegény, az állatállománytól függő lakosságának szabad pásztorkodási módszereivel függ össze.

A metánkibocsátások csökkentésére kevés a lehetőség, de "ha minden állattartási módszer művelői optimális mértékűre szorítanák vissza a kibocsátásokat és a trágyahasználatot, anyagilag is jobban járnának és csökkentenék a víz és a levegő szennyezésének kockázatát" - mutatott rá Pflimlin.

A trópusi övezetekben a hústermelés csökkenti a "szénkutakat" is, azokat a térségeket, amelyek a növényzetben tárolják a szén-dioxidot. "Amikor Brazíliában, Közép-Amerikában és Indonéziában felégetik az erdőt, ezt nagyon gyakran állattenyésztési célból teszik, és nem egyszer szójatermesztési célból, a szója pedig sertések és szárnyasok táplálására szolgál" - fejtette ki a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?