Robot távolította el a magyar férfi prosztatáját

Magyarországon elsőként végezetek robot segítségével prosztataeltávolítást prosztatadaganat miatt.

A da Vinci robotsebészeti eszköz a Telki Kórházban egy 62 éves magyar férfi műtétjénél mutatkozott be a magyar urológus szakembereknek, akik on-line közvetítésben nézhették a műtétet Keszthelyen, ahol épp kongresszust tartanak.

A "robotsebész" alkalmazása azért nagy előretörés egyes műtétek esetén, mert az embernél precízebben tud vágni és varrni olyan kis méretben is, amelyet ember már nem lenne képes megcsinálni.

Azt viszont fontos tudni, hogy a robotsebész nem önálló lény, csak azt csinálja, amit az őt irányító sebész is. Tehát az emberi sebész vág a levegőben, a robotsebész pedig ugyanazt a vágást elvégzi a testben az operálandó területen.

Ahogy azt a fotón is mutatjuk, az orvos egy hatalmas készülék (számítógép) képernyőjét nézi (speciális nézőkén keresztül) és ott 3 dimenziós, akár tízszeresére nagyított képet lát a műtéti területről, amit a páciens szervezetében lévő apró kamera közvetít a számára.

A sebész úgy műt, hogy a kezeivel pontosan azokat a mozdulatokat végzi, mintha a kezében lenne az ehhez szükséges eszköz, csakhogy a kezében joystick van, a lábánál lévő pedálokkal pedig egyes eszközöket választ ki.

A joystickon végzett mozdulatokat másolja le teljesen valósághűen a számítógép, és ennek megfelelően irányítja a beteg testében lévő apró eszközöket.

Prosztatarák A különbség az, hogy amikor nagyon kicsi dolgokat kell varrni, akkor azt az orvos nagy mozdulatokkal mutatja a robotnak, aki a megfelelő picire kicsinyíti a mozgást, így a robot képes olyan varrásokat is elvégezni, amit egy élő ember a saját kezeivel már nem tudna hibátlanul.

A hibátlan, precíz munkára azért van nagy szükség, mert a prosztatadaganat eltávolítása során gyakori szövődmény az impotencia illetve az inkontinencia, hiszen a prosztatát és az ondóhólyagokat a műtét során eltávolítják, a húgycsövet elvágják majd összevarrják. A merevedésért felelős idegeket nagyon nehéz megkímélni emberi kézzel.

A da Vinci sebészeti robot még egy dologban hasznos: a műszer kiküszöböli a kézremegésből adódó kellemetlenségeket is.

A sebészeti robot 1,8 - 2,3 millió euróba kerül, de használatával csökkenthetőek a z ápolási költségek: kisebb a műtéti seb, emiatt gyors a felépülés, kisebb a vérveszteség, kevesebb a szövődmény, a fertőzés, valamint a későbbi összenövések veszélye.

A kórház szempontjából a kisebb szövődmény, fertőzés illetve a minimál-beavatkozás miatt, kevesebb a kórházban töltött napok száma, és elkerülhető a sokszor milliós nagyságrendű intenzív osztályos ápolás. Az állam szempontjából a rövidebb táppénz és gyorsabb munkába állás jelenti a berendezés pozitívumát.

Da Vinci, a robotsebész

A világon jelenleg 1171 da Vinci robotsebészeti eszköz "dolgozik", és 2008-ban több mint 136 ezer sebészeti beavatkozásban segítette az orvosok munkáját. A most Magyarországon bemutatott robotsebész Csehországból érkezett "kölcsön", a műtétet végző orvos is cseh volt, és a műtőben neki segédkező kollégák is csehek voltak.

Az eszközt bemutató sajtótájékoztatón a Szabó Tibor, a Dutchmed Kft-től (a da Vinci gyártójának hazai képviselője) kifejezte azt a reményét, hogy nemsokára Magyarországon is megvásárolja valaki az eszközt. Az árban benne van a sebészeti team betanítása, a szervizelés és egy évig a fogyóeszközök pótlása. A robotsebészt elsősorban urológiai területen használják előszeretettel, de alkalmazható nőgyógyászati műtéteknél, általános hasi műtéteknél, kardiológiában (például koraszülöttek operációjánál) és távolítottak már el a segítségével hónaljban ejtett bemetszéseken keresztül pajzsmirigy-daganatot is.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?