Egyre kevesebb fiú születik

Csökkent a fiú-születések száma az utóbbi harminc évben - ezt állapította meg az a tanulmány, amelyet az amerikai Environmental Health Perspectives című tudományos folyóirat internetes oldala közölt.

Az anyatermészet korábban úgy intézte, hogy mindig több férfi született mint nő, ám az utóbbi három évtizedben ez a különbség fokozatosan csökkent. A tudósok szerint az okok - legalábbis részben - annak tulajdoníthatóak, hogy az apák ki vannak kitéve a környezetben megjelenő mérgeknek: például féregirtóknak, nehézfémeknek, oldószereknek vagy dioxionoknak, olyan kémiai melléktermékeknek, amelyek más vegyi anyagok elégetésekor vagy feldolgozásakor keletkeznek.

Hagyományosan minden 100 lány-születésre 105 fiú-születés esik - ez tartja egyensúlyban a nagyobb halálozási arányt a fiúmagzatok és kisfiúk körében. Ám Japánban és az Egyesült Államokban azt tapasztalták a kutatók, hogy 1970 óta megbomlott a természetes egyensúly: Amerikában az 1970-ben mért 105,5 fiú/100 lány arány 2001-re 104,6 fiú/100 lány arányra csökkent, míg Japánban az 1970-es 106,3 fiú/100 lány arány 2001-re kevesebb mint 105 fiú/100 lány arányra változott.

A változás talán csekélynek tűnhet, ám súlyos bizonyíték arra, hogy a környezetszennyezés befolyásolja a férfi-reprodukciós rendszert - állapítja meg a Reuters által idézett, április 9-én megjelent tanulmány.

A fiú-születések visszaesése egyidejűleg történt azzal, hogy a kutatók más jeleit is tapasztalták a férfi-reprodukció veszélyeztetettségének. Ezek között a jelek között sorolta fel a dolgozatban dr. Devra Lee Davis, a pittsburghi egyetem professzora a csökkenő tesztoszteron szintet és spermaszámot, valamint a leggyakrabban a fiatal férfiak körében pusztító hererákot.

Davis és kollégái azon a véleményen vannak, hogy a környezetszennyezés befolyásolhatja a férfi nemet meghatározó Y kromoszómát hordozó spermák életképességét, illetve a fiú magzatok életképességét. Megállapították, hogy míg a magzati halálozás az utóbbi évtizedekben csökkent, ezen belül a fiúmagzatok halálozása nőtt, például Japánban az elhalt magzatok kétharmada fiú volt a 90-es években.

Az évek során egyre több jelentés szólt arról is, hogy a környezetszennyezésnek kitett apák fiúnemző képessége csökkent. Egy tanulmány például kimutatta, hogy egy orosz növényirtószer gyár férfi munkásainak gyermekei 38 százalékban lettek fiúk, miközben az ugyanott alkalmazott nők gyermekeinél nem borult fel a természetes egyensúly.

"A kérdés az, miféle bizonyíték kell ahhoz, hogy végre megtegyük a hatékony lépéseket" - hangsúlyozta Davis. A kutatónő addig is azt tanácsolta, hogy az emberek próbálják meg száműzni a potenciális mérgezőanyagokat a háztartásukból, például ne vegyenek olyan árut, amelyre az van ráírva, hogy illatos, de nem tüntetik fel pontosan, hogy mitől. Alternatív megoldás lehet a "zöld" termékek használata is, így a régimódi tisztítószerek (szódabikarbóna és ecet) bevetése.

2007-04-18 14:21

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan derült, száraz idő várható. A légmozgás fokozatosan mérséklődik, gyengül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél alacsonyabb, míg a vízpartok mentén, a belvárosi részeken kissé magasabb értéket is mérhetünk. Többfelé várható légköri fagy. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.