Tompalátás, kancsalság - kisgyerekkorban kell kezelni!

A tompalátóság csak akkor gyógyítható, ha a gyermek 6 éves kora előtt felismerik és kezelni kezdik, de más szemrendellenességek is jól kezelhetők, ha korán felismerik ezeket. Épp ezért a szemész szakma komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy hazánkban is kidolgozzák a gyermekszemészeti szűrések rendjét - mondta dr. Németh János, a Semmelweis Egyetemi Szemészeti Klinikájának Igazgatója, a "Fókuszban a látás" program szakértője.

Rövidlátás és távollátásA gyermekek látását újszülött korban teljes körűen és kötelezően szűrik, vizsgálják, de ezután már csak iskoláskorban vizsgálja meg a szemet szakember.

És bár az iskolai szűrővizsgálatok hatékonyak, a közben lévő időről sem lenne szabad elfeledkezni, mert a gyermek jó látása múlhat ezen! - hívják fel a figyelmet szemészek.

A szakma javaslata szerint a látást ellenőrizni kellene születéskor, majd a szem fejlődését egy éves és három éves korban, valamint az iskola előtt és az iskoláskor alatt is.

Ekkor kell felismerni a szem fejlődési-rendellenességeit, a veleszületett, valamint a korai életkorban kialakuló öröklődő szembetegségeket, gyulladásokat, a súlyosabb fénytörési hibákat, a kancsalságot és tompalátóságot. Javítani kell tehát az első néhány év szemészeti szűrésén - adnak hangot véleményüknek a szakma képviselői.

A szülőknek a következőt tanácsolják a szakemberek:

Figyeljék meg gyermekük szemét. Ha a két szem nem párhuzamos (kifelé vagy befelé fordul a tekintet) orvosi kontroll szükséges.

A gyermek szemmozgása ugyan még az első hónapokban koordinálatlan, de később párhuzamossá válik, vagyis mindkét szemgolyó ugyanabba az irányba tekint.

Ez ugyan kissé bonyolultnak hangzik, de a gyermek szeme előtti fényforrás képe a szaruhártyától szimmetrikusan tükröződik, ha normális a szem. Ha nem szimmetrikus, akkor érdemes szakértőnek megmutatni.

Szintén otthon elvégezhető vizsgálat 3-4 éves korban, hogy a szülő külön-külön takarja le a gyermek szemeit, mutasson kedvenc könyvéből kisméretű képeket. Ha a kicsi jól lát, akkor meg tudja nevezni őket.

A szemészek figyelmeztetnek arra is, hogy a gyerekek napi 4 óránál többet ne töltsenek képernyő előtt, ha számítógépeznek, tartsanak óránként 10 perc szünetet, ne nézzék túl közelről a televíziót, és a számítógép monitorjától is legalább 40-60 cm-re üljenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?