Mit tehetünk a szemünkért?

Négyszáz vizsgálati ponton lehet országszerte ingyenes látásvizsgálatot és szaktanácsadást kérni októberben.

A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma harmadik alkalommal rendezi meg a Látás Hónapja elnevezésű akcióját azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres látásvizsgálaton való részvétel fontosságára. A díjmentes szűrés a pontos korrekció megállapításáig történik. Amennyiben az ellenőrzést végző optometrista vagy szemorvos szembetegséget talál, további szemvizsgálatot javasol és az érdeklődőt szakorvosi rendelésre irányítja.

Világszintű felmérések alapján az emberek több mint 50 százalékának lenne szüksége valamilyen látás korrekcióra, ezzel szemben Magyarországon mintegy 1,5 millióan még sosem vettek részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól - állítja a Magyar Látszerész Szövetség.

Az akciót kísérő kampány kiemelt célja, hogy ismertesse az előre gyártott szemüveg viselésének veszélyeit. A szemüveget egyéni adottságok, fiziológiás jellemzők alapján készítik el, hiszen mindenkinél különböző a két szem közötti távolság, akárcsak a dioptriaszám. Az előre gyártott szemüvegek az átlagos adatokat veszik figyelembe.

Olyan ez, mintha abból kiindulva, hogy a magyar férfi és női lakosság átlagos cipőmérete 40-es, mindenkinek 40-es egyencipőt ajánlanának. A kezdeményezéssel azt szeretné elérni a szakmai szervezet, hogy az emberek, akiknek dioptria korrekcióra van szükségük szakszerűen elkészített, jó minőségű szemüveget vagy kontaktlencsét viseljenek - közölte a Magyar Látszerész Szövetség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!