A fehér botot is leváltja az MI – nagy segítséget kapnak a látássérültek

Egy újonnan kifejlesztett hordozható rendszer prototípusa gépi tanulást használ a látássérült emberek előtti akadályok kikerülésére.

A friss fejlesztés egy olyan rendszer, amely kamerák, fülhallgatók és mesterséges intelligencia (MI) segítségével segíti a látássérült embereket a környezetükben való eligazodásban Ilyen módon előnyöket kínálhat a fehér bottal és más hagyományos technológiákkal szemben – írja friss cikkében a Nature. A rendszer mesterséges intelligencia segítségével értelmezi a szemüvegre szerelt kamera felvételeit, és valós időben továbbítja viselőjének a tartózkodási helyére vonatkozó információkat hangjelzések és rezgések segítségével.

A kutatók 20 látássérült embert vontak be az eszközök tesztelésére. A résztvevők gyaloglási távolsága és navigációs ideje 25 százalékkal javult a bot használatához képest egy 25 méter hosszú beltéri labirintus teljesítése során. „Ez a rendszer részben helyettesítheti a szemet” – mondja Leilei Gu, a tanulmány társszerzője, a kínai Sanghaji Jiao Tong Egyetem mesterségesintelligencia-kutatója. „Jelenleg ugyanakkor csak prototípusról beszélhetünk. Ahhoz, hogy gyakorlati szinten is alkalmazható legyen, csapatunknak előbb meg kell győződnie arról, hogy megbízható és biztonságos a felhasználók számára.”

„Ez valójában arról szól, hogy hogyan készíthetünk egy nagyon-nagyon intelligens botot” – mondja Botond Roska, a svájci Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, neurobiológus. Hozzáteszi azonban, hogy egyelőre túl korai megmondani, hogy az emberek valójában milyen mértékben fogják tudni alkalmazni az új technológiát.

Látás – kamera segítségével

A rendszer egy kamerával felszerelt szemüveget tartalmaz, amely élő képeket készít viselője környezetéről. Egy apró számítógép gépi tanulási algoritmusok segítségével dolgozza fel ezeket a képeket, amely más emberek és tárgyak, például ajtók, falak és bútorok jelenlétének észlelésére van kiképezve. A készülék 250 milliszekundumonként hangjelzéseket ad a felhasználónak a környezetéről, és sípoló hangot ad a jobb vagy a bal fülhallgatóban, hogy a helyes irányba terelje őt.

mesterséges intelligencia, vakok, látássérültek
A kamerák jelenleg szemüvegre vannak szerelve, de a csapat azon dolgozik, hogy könnyebbé és diszkrétebbé tegye az eszközöket. Fotó: Tang et al., Nature Machine Intelligence

A kutatók rugalmas bőrtapaszokat is létrehoztak, amelyeket a felhasználók a csuklójukon és az ujjaikon viselnek, hogy azok további navigációs segítséget nyújtsanak. A karkötők saját kamerarendszerrel vannak felszerelve, és a tapaszok rezegnek, hogy figyelmeztessék viselőjét, ha egy akadály 40 centiméter és 5 centiméter közötti távolságba kerül. Akkor is rezegnek, amikor a felhasználó egy tárgy után nyúl, hogy figyelmeztessék, amikor ideje azt megragadni.

„Az ilyen intelligens technológiák hasznosabbak lehetnek, mint a hagyományos pálcák a nagyvárosokban élők számára” – erősíti meg Roska. „A kamerák hatótávolsága nagyobb, mint a boté, amelyek általában csak azokat az akadályokat képesek érzékelni, amelyek körülbelül egy méterrel az ember előtt vannak. Ráadásul azokkal csak a környezetet lehet megérinteni, és az érintett nem tudhatja, mi is pontosan az a tárgy” – teszi hozzá.

A kutatók először 12 látássérült résztvevővel dolgoztak, hogy felmérjék, mennyire tud a rendszer segíteni nekik elkerülni az akadályokat, amikor áthaladnak a szobákon. A rendszerrel végzett tréning után minden résztvevő hatékonyan tudott közlekedni odabent, és a járási sebességük is hasonló volt ahhoz, mint a bot használata esetén. Egy másik kísérletben a technológia továbbra is jól teljesített, amikor nyolc résztvevő valós helyzetekben tesztelte az eszközt: egy városi utcán sétálva és egy bútorokkal zsúfolt konferenciateremben.

Nem kell látszódnia a segítségnek, elég ha biztonságot ad

A szerzők most azt tervezik, hogy finomhangolják a készülék kialakítását, hogy könnyebbé és kompaktabbá tegyék. Például abban reménykednek, hogy a jövőben akár egy kontaktlencse lehet maga a kamera. „Akkor láthatatlanabb lehet, így az emberek kényelmesen fogják használni” – mondja Gu. „A kutatóknak a jövőben rendkívül szorosan együtt kell dolgozniuk a látássérült közösséggel, és velük kell tesztelniük a rendszer működését” – véli Roska.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!