Látásvizsgálatra szorul a járművezetők nagy része

Közel 60 helyszínen végett látásvizsgálatot az egy éve indult Nagy Látásteszt szűrőbusza, amelyen az Opticnet partnerhálózat szakértő látszerészei ingyenesen tesztelték az ország lakosságának látását.

A Nagy Látásteszt az elmúlt egy év során több mint 5500 főt vizsgált meg: a legfiatalabb résztvevő 5 éves volt, a legidősebb 93. Kiderült, hogy a résztvevők 61 százaléka jogosítvánnyal rendelkezik, és ez az eredményekkel összevetve riasztó képet fest a volán mögött ülők látásáról. A férfiak 51,9 százaléka nem lát jól (nőknél ugyanez a szám 35,6 százalék), ami a szakemberek egybehangzó véleménye alapján mind a reakció időre, mind a távolságok felmérésére, mind a térérzékelésre komoly hatással van, vagyis előfordulhat, hogy a nem megfelelő látásélesség okoz közúti baleseteket.

A szűrések során kiderült, hogy a nők jobban felvállalják, ha látáskorrekcióra van szükségük, mint a férfiak, akik gyakran hiúságból nem viselnek szemüveget. Ezen kívül a számítógépes munkát végzők is jobban odafigyelnek a látásuk épségére, a megfelelő korrekcióra.

A Nagy Látásteszt Roadshow 2011 augusztusában folytatódik, és a tervek szerint még hosszú hónapokig járja az országot felhívva a lakosság figyelmét a rendszeres látásellenőrzés szükségességére, megelőző hatására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.