Látás világnapja - fókuszban a gyermekek és az idősek

Budapest, 2007. szeptember 27. (MTI) - A gyermekek és az idősek látásromlásával foglalkozik az idei látás világnapja; ez alkalomból a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján csütörtökön délután ingyenes szűrést és lakossági fórumot tartanak.

A világnap kapcsán tartott sajtótájékoztatón Süveges Ildikó egyetemi tanár elmondta, hogy Magyarországon a vakság a cukorbetegség szövődményeként alakul ki, és ha már kialakult a betegség és elkezdődött a látásromlás, gyógyítani nem lehet, ezért a megelőzésre kellene helyezni a hangsúlyt.

A megelőzés alatt a vércukorszint rendszeres mérését kell érteni - tette hozzá a professzor.

Elmondta, a cukorbetegséget általában későn fedezik fel, és nem ritka az sem, hogy a szembetegség tünetei hívják fel a figyelmet az "alapbetegségre", a diabéteszre.

A szemideghártya-károsodás kezdeti szakaszában lézeres beavatkozással lehet segíteni a látásromláson úgy, hogy a kóros területeket kizárják a keringésből, ezzel biztosítva a még ép szövetek jobb vérellátását.

Magyarországon a lézeres készülékek száma sem elégséges - mondta Süveges Ildikó -, a meglévő géppark elavult.

Németh János tanszékvezető egyetemi tanár az időskori látásromlásról tartott előadásában elmondta: a betegségnek két formája van, a száraz és a nedved maculadegeneráció. A száraz, sorvadásos forma a betegek 80-85 százalékét érinti, és jelenleg nincs hatásos kezelése a betegségnek.

A nedves makuladegeneráció kevesebb beteget érint (15-20 százalék), ám ez a megbetegedés a súlyosabb, de - mint mondta - ritkábban is fordul elő. Ezen betegségfajtának a kezelése szintén lézerrel és egy úgynevezett fotódinámiás injekcióval történik - ismertette a szakember.

Az időskori makuladegeneráció tünetei a torz látás, majd szürke, végül fekete folt látása ott, ahova épp néz a beteg.

Feltétlenül szakorvoshoz kell menni akkor is, ha a kisbabáknál a szülő bármiféle rendellenességet lát a baba szemén. Ilyen lehet, a nem egyenletes fekete szembogár vagy a szivárványhártya szabálytalansága, a szemek kancsalsága - mondta el Sényi Katalin egyetemi adjunktus.

Süveges Ildikó a gyerekekkel kapcsolatban a kutyaféregre hívta fel a figyelmet, amely élősködő a kutya ürülékéből jut a gyerek szervezetébe, azon belül a szemébe. A toxocarosis, ha későn fedezik fel, vaksághoz vezet. A betegség látható jele, hogy a pupilla területe fehér. Évente 10-12 gyermek szenved ebben a betegségben - ismertette a professzor, hozzátéve, hogy az alapvető higiéniai szabályok betartásával, tehát az étkezés előtti kézmosással megelőzhető a betegség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!