Így kerülhetjük el a fertőzéseket, ha kontaktlencsét viselünk

A lágy kontaktlencsék tisztításának legmegfelelőbb módja, ha az éjszakai folyadékba helyezés előtt alaposan megdörzsöljük, majd leöblítjük őket - derül ki egy új ausztrál tanulmányból.

Az Optometry and Vision Science című szakfolyóirat augusztusi számában megjelent tanulmány szerint a kontaktlencsék dörzsölésére és az öblítésére még abban az estben is szükség van, ha olyan fertőtlenítő és ápoló folyadékot használunk, amit azzal hirdetnek, hogy nem szükséges a dörzsölés.

"A dörzsölés és az öblítés, majd az ápoló folyadékban történő áztatás a leghatékonyabb módja, hogy a kontaktlencséket alaposan megtisztítsuk a baktériumoktól. Ez az állítás mind a lágy, mind pedig a kemény lencsék esetében igaz" - mondta Hua Zhu, a Sydney-i Brien Holden Látásjavító Intézet munkatársa.

A tanulmány során a kutatók háromféle kontaktlencse-ápolási módszert hasonlítottak össze: az első alkalommal dörzsöléssel és öblítéssel, a második esetben csak öblítésessel tisztították a lencséket, és végül a harmadik esetben semmit nem csináltak velük, csak belehelyezték a fertőtlenítő folyadékba.

A kutatók megállapították, hogy a kontaktlencséken megtelepedő szennyeződéseket, köztük a baktériumtenyészeteket, az élesztőgombák és penészgombák sejtjeit a leghatékonyabban a dörzsöléses és öblítéses módszerrel lehetett eltávolítani. Legkevésbé a csak áztatásos módszer fertőtlenítette a kontaktlencséket.

Hua Zhu cikkében felhívta a figyelmet a dörzsöléses és öblítéses módszerre, ugyanis szerinte így lehet a leghatékonyabban elkerülni a fertőzéseket és egyéb szembetegségeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!