Házi praktikák szemfáradtság ellen

Ég a szemed, hunyorognod kell, gyengébbnek érzed a látásodat, esetleg a fejed is gyakrabban fáj? Mindezt szemed túlerőltetése is okozhatja. Összegyűjtöttünk néhány tanácsot, mit tehetsz a szemfáradtság ellen.

A szem fáradtságát vagy gyengeségét, a látási panaszokat okozhatja a szem nem megfelelő fényben való használata, a szürkületi vagy éjszakai vezetés, a túl sok monitor előtti munka, a tévézés, a stressz, a száraz, légkondicionált szobai vagy szennyezett utcai levegő, a cigarettafüst, de akár bakteriális vagy vírusos fertőzés is. De kísérőjelensége lehet más megbetegedéseknek, például anyagcsere- vagy hormonális zavaroknak is.

fiatal dolgozó nő fájlalja a szemét
Mennyire segítünk egyik legfontosabb munkatársunknak, a szemünknek? Fotó: Getty Images

Ilyen a túlerőltetett szem

Ha úgy érzed, hogy szárazon ég a szeme, és még nyitva tartanod is nehéz, akkor a tested egyértelműen arra próbál figyelmeztetni, hogy szemednek pihenésre lenne szüksége. Érezhetsz még nyomást a szemgolyód mögött, amely folyton arra ösztönöz, hogy odanyúlj és megdörzsöld a szemedet, illetve annak környékét.

Fejfájás, száraz, viszkető szem és szédülés – ez a számítógépes látás szindróma.

Nézz körül!

Első lépésben tanácsos megnézni, milyen körülmények között töltöd napjaid nagyobb részét, mennyire segítesz egyik legfontosabb munkatársadnak, a szemednek. Vizsgáld meg, elegendő-e a fény az olvasáshoz és az jó irányból érkezik-e az íróasztalra, nem kell-e hunyorogni, nincs-e rosszul – például a fénnyel szemben elhelyezve – a monitorod. Gondold át továbbá, hogy rendszeresen van-e szellőztetve a helyiség, és nem túl száraz-e a levegő a szobában.

A szemüvegesek rendszeresen ellenőriztessék, megfelel-e még szemük állapotának a lencse, és nincs-e nagyon összekarcolódva az üveg. Figyeljék meg azt is, hogy a kontaktlencse viselése milyen hatással van a szemükre, nem szárítja-e ki. A dohányzás, illetve a dohányfüst passzív elviselése is hozzájárulhat a szem kifáradásához, ezért amikor csak lehet, jobb lenne mellőzni.

Borogatás a szemre

Természetgyógyászok a szemre helyezett nedves borogatásokat javasolják a szemfáradtság ellen. Erre a célra alkalmazható a szemvidítófű, a fehér mályva, az édesköménygumó, a bodzavirág, a búzavirág, a gyermekláncfű virága, a sárgarépa pépje, a sóskalevél és a fekete tea is. A gyógyfüveket felfőzve, majd gézcsíkba tekerve kell a szem elé helyezni. Kúraszerűen, több héten át ajánlják alkalmazását. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a kamillavirág főzete irritálhatja a szemet, ezért azzal tanácsos vigyázni.

A kamillavirág főzete irritálhatja a szemet, azzal tanácsos vigyázni, szem szemvidítófű borogatás szemfáradtság szemészeti problémák látás
A kamillavirág főzete irritálhatja a szemet, azzal tanácsos vigyázni.

Akár össze is kötheted a kellemeset a hasznossal, az egészségessel: az arcfrissítő kozmetikai pakolásokat ki lehet egészíteni úgy, hogy a túlságosan igénybe vett szemed is kapjon egy kis frissítő kényeztetést. Például az arcpakolás során a szemre helyezett uborkaszeletek nyugtatják a fáradt szemet, és természetesen már az is jót tesz, ha ez idő alatt – akár csak tíz percig – behunyt szemmel pihensz. Kellő óvatossággal kíméletes szemfürdőt is vehetsz, ha hűvös, tiszta vízzel telt tenyeredbe vagy tálkába „belepislogsz”.

Kell a torna és kell a pihentetés is

Néhány egyszerű szemtorna sokat segíthet: megmozgatja a szem körüli illetve a szemben lévő finom izmokat, frissíti, élénkíti a vérkeringést. Ha például lassan tízszer lehunyod és kinyitod a szemedet, vagy pislogsz, azzal nedvesíted, vagyis újra vékony, filmszerű könnyréteggel vonod be a szemedet.

„Körözz” a szemével: nézz jobbra, balra, felfelé, lefelé, a fej mozdítása nélkül. A szem izmainak tudatos ellazítása is jó hatású. Ehhez hunyd be a szemét, árnyékold be a tenyereddel, és képzeld el, hogy egy sötét doboz mélyére nézel. Az ujjbeggyel való finom masszírozás is jót tesz, de ügyelj rá, hogy magára a szemgolyóra ne gyakorolj nyomást közben.

A napba nézni ártalmas, de egy kis „napfürdőzés” – vagyis napozás közben – csukott szemmel a fény felé fordítani az arcodat nemcsak kellemes, hanem a szemet is frissíti. Jól teszed, ha kihasználsz minden percet, amikor pihentetheted túlerőltetett szemeidet: például telefonálni lehunyt szemmel is lehet.

Számítógép előtt végzett munka során óránként pár percre állj fel, kicsit lazítsd ki, mozgasd meg tagjaidat – ez a rövid pihenés a szemnek is használ.

Csínján az öngyógyszerezéssel!

A szem az egyik legérzékenyebb szerved, így bármilyen szemtünet, látászavar jelentkezik, tanácsos komolyan venni, és mielőbb szakorvossal konzultálni róla. Ha a fenti, egyszerű, házilagos módszerek nem szereznek tartós könnyebbséget, ha a szem kipirosodik, és az égő érzés, a viszketés, a szárazság nem múlik el egy-két nap alatt, akkor feltétlenül érdemes orvoshoz fordulni.

A szem gyógyszereire, még az úgynevezett műkönnyekre is különösen érvényes, hogy személyre szabottak, tehát bármennyire is bevált valamelyik egy családtagod esetében, másnak felírt gyógyszert nem szabad orvosi javaslat nélkül alkalmazni.

Vannak olyan panaszok, tünetek is, amelyekkel még egy-két napot sem szabad várni, hanem sürgősen szakorvoshoz kell fordulni vele: ilyen például az éles fájdalom, a látás hirtelen rosszabbodása, a hunyorgatás vagy a látómező elcsúszása. Ezek a jelenségek ugyanis súlyos szemészeti, neurológiai vagy egyéb elváltozásokat jelezhetnek, a többi között retinaleválást, glaukómát, agyvérzést vagy daganatot, amelyeknél az időbeni orvosi beavatkozás még súlyosabb bajt, akár vaksághoz vezető károsodást előzhet meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!