Bionikus szem - újra láthanak a vakok

A londoni Moorfields Szemklinikán az országban első ízben kezeltek két beteget bionikus szemmel a terápia klinikai kísérletének keretében.

Rövidlátás és távollátás, a szem felépítése

Az Argus II néven ismeretes bionikus szemet egy amerikai cég, a Second Sight fejlesztette ki. Egy vezeték nélküli kameráról van szó, mely jelzéseket továbbít egy ultravékony elektronikus vevőberendezéshez és elektróda-panelhez, melyeket a szembe ültetnek be, és a retinához erősítenek. Az elektródák serkentik a megmaradt retinaidegeket, mely által a jel eljuthat a látóidegen át az agyba.

"Az eszközöket mindkét betegbe sikeresen beültettük, és szépen lábadoznak a műtét után" - jelentette Lyndon da Cruz szemsebész, aki a múlt héten végrehajtotta a beavatkozást a két ötvenes éveiben járó betegen.

A kísérlet célja, hogy segítsen olyan embereken, akik a retinitis pigmentosa miatt veszítették el látásukat, mely egy örökletes, a retinát károsító szembetegség. A betegség évek során alakul ki, miután gyermekkorban diagnosztizálják. Európa más országaiból és az Egyesült Államokból származó betegek is részt vettek a kísérletben.

A Brit Retinitis Pigmentosa Szövetség vezérigazgatója, David Head szerint a betegségre jelenleg nincs kezelés, ezért ez az eszköz illetve az őssejt-kezelés kecsegtet a legtöbb reménnyel.

Szakértők szerint a bionikus szem lehet a kulcs az örökletes betegség miatt megvakult emberek látásának visszaadásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?