Az elhízás járványként terjed - infografika

Az elhízás népbetegség Magyarországon. Az OECD adatai szerint a magyaroké Európa legelhízottabb nemzete, hiszen a 15 év felettiek 30 százaléka érintett, amivel világszinten is a negyedik helyen állunk.

Az elhízás nemcsak azért jelent problémát, mert már gyermekkorban számos krónikus, nem fertőző megbetegedés kockázatát növeli (például a cukorbetegségét 4,5-5,5-szeresre, de az asztmáét is 23 százalékkal; ezek nyomában pedig ott jár a magas vérnyomásé és a depresszióé). De azért is veszélyes, mert ezek a gyerekek általában az iskolatársaik bántalmazásának célpontjai, tanulmányi eredményük rosszabb, és többet is hiányoznak, mint normál súlyú társaik - olvasható a Magyar Elhízástudományi Társaság honlapján .

További jelentős probléma, hogy a túlsúly és az elhízás , valamint a következményesen megjelenő társbetegségek rendkívül nagy terhet jelentenek az egészségügyi ellátórendszer számára is. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az egész élethosszon át jelentkező kiadások gyermekenként átlagosan mintegy 16 ezer euróra tehetőek. Ez azt jelenti, hogy az összes kiadás kiteszi az adott ország teljes GDP-jének 1,6 százalékát. Bár az elemzések Írországra vonatkoznak, Magyarországon is hasonló arányokra számíthatnánk.

Az alábbi infografika az elhízás miatt felnőttkorban jelentkező legfontosabb egészségi fenyegetéseket veszi sorra.

hizas

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!