Alrovatok
A halál csókjával pusztítják a rákot
Már régóta ismert a tudósok előtt, hogy az emberi testben bizonyos fehérjék fontos szerepet játszanak a rákos tumorok szétterjedésében, de nem tudták megállítani ezeket. Most azonban kutatók rájöttek, hogy a halál csókjának nevezett módszerrel hogyan pusztíthatják el az eddig semmiféle gyógyszerezésre nem reagáló proteineket.
Vastagbélrák: csökkentsük a rizikót!
A bélrendszeri daganatos megbetegedések a leggyakoribb daganattípusok közé tartoznak, melyek évente több ezer ember halálát okozzák. A szakemberek szerint minden huszadik embert veszélyeztetheti a vastagbélrák. Milyen módszerekkel csökkenthetjük a rizikót?
Gyermekkori agydaganat: mi van a hátterben?
A gyermekkori agydaganatok genetikai hátterét térképezi fel a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának most indult kutatása. A mintegy száz beteg bevonásával megvalósuló vizsgálat kiterjed arra is, hogy a felnőtteknél alkalmazott gyógyszerek közül melyek lehetnek hatékonyak a gyermekek számára is.
Közel 20 évig védhet a béltükrözés
Legalább 17 évig jelentősen véd a kolorektális daganatok (vastag- és végbélrák) kialakulásával és az azokból eredő halálozással szemben egy egyszeri részleges béltükrözés, a szigmoidoszkópia - derült ki a témában készített eddigi leghosszabb távú vizsgálatból.
Méhnyakrákjelek: minden nőnek ismernie kell
Ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk magunkon, haladéktalanul forduljunk orvoshoz. A legjobb pedig, amit tehetünk, hogy minden évben elmegyünk rákszűrésre, hiszen a betegség gyógyítására akkor van a legnagyobb esély, ha még a korai szakaszban felismerik.
50 millióval segíti a rákos betegeket a Béres
Ötvenmillió forint értékű Béres Csepp adományt adott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására a Béres Alapítvány az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek a rákellenes küzdelem világnapjához kapcsolódva.
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.