Alrovatok
A vegáknál ritkább a leghalálosabb rák
A bélrák a leghalálosabb daganat közé tartozik. A húsmentes étrend lehetséges, hogy segít ennek elkerülésében - egy új tanulmány szerint legalábbis. Ráadásul kiderült, hogy létezik a statisztika szerint egy ennél még jobb megoldás! A probléma csak az, hogy egy európai tanulmány ellentmond a mostani amerikai kutatás eredményeinek.
100 ezer ember lehet vastagbélrákos
100 ezer ember él közöttünk, akikben már ma ott van az a polip, ami a következő 10 évben vastagbélrákot fog okozni. Akiknél időben észreveszik, meg fognak gyógyulni vagy ki sem alakul náluk a rák. Akik nem jutnak el idejében vastagbéltükrözésre, meg fognak halni a betegségben. Március a vastagbélrák ellenes nemzetközi hónap.
Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek, melyek estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.