Rózsaszín kampány

Mi jut eszükbe a rózsaszínről? A rózsa színe, a hajnal, a szerelem, Barbi baba? És a kampányról? A politika? Pár éve már ez a szín az összefogásról szól. Összefogásról: az egészségünkért, szeretteinkért, értünk, a mellrák ellen.

Mi öt éve az egészségre szavazunk

Az Egészség Hídja Összefogás 2002-ben jött létre Magyarországon. 2006-ban Az Egészség Hídja, Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesületté alakult. Küldetése az egészséges életmód népszerűsítése, illetve az emlőrák korai felismerésének révén a betegség legyőzése. Az Amerikai Egyesült Államok korábbi nagykövet asszonya - Nancy Goodman Brinker - pártfogásával civilek, közéleti személyiségek, politikai döntéshozók hívták életre. Az amerikai nagykövetség által támogatott - Primavera alapítvány segítségével létrehozott - emlőszűrő busszal (az egyetlennel, amellyel hazánk jelenleg rendelkezik) az elmúlt öt évben 75000 nő emlőrákszűrését végezték el. Ma már az összefogást több mint félszáz intézmény, cég, szervezet támogatja céljai megvalósításában. Lehet venni rózsaszín karkötőt, rózsaszín ollót (kettőt, egynek az áráért), bélyeget, mobiltelefont, stb., hogy az ezekből bejövő pénzekkel is támogathassuk az Egészség Hídja Összefogást. A mellrák megelőzésére és a védekezésre irányuló figyelemfelhívó akciókban és kommunikációban hazánk úttörő szerepet játszik.

Az emlőrák öröklődése, daganat-hajlam

Az emlőrákok legnagyobb része szórványosan alakul ki, öröklődő tényezők nélkül. Minden kilencedik nő élete során megbetegszik emlőrákban. Viszont a családban előfordult emlőrák növeli a megbetegedés esélyét és felhívja a figyelmet az örökletes tényezőkre (gén-kromoszóma rendellenességek). Az elsőfokú rokon (anya, leánytestvér, vagy leánygyermek) érintettsége esetén 2.5-szeres, másodfokú rokon ismert betegsége esetén 1.5-szeres a relatív kockázat.

Vannak ún. veszélyeztetett, magas rizikójú személyek (familiáris emlő- vagy petefészekrák, BRCA 1,2 mutáció hordozás, korábbi mellkas-besugárzás, askenázi zsidó származás, Li-Fraumeni vagy Cowden-szindróma, kórelőzményben szereplő emlőrák), akiknél az emlők rendszeres (szűrő-) vizsgálatát már 30 éves korban el kell kezdeni. Ebben a csoportban az ultrahang és az MR kiegészítő használata nagyon fontos. Ha a betegnek vagy a közvetlen rokonságának már volt petefészek- vagy vastagbéldaganata, akkor az emlőrák kockázata is mérsékelten nagyobb. A kockázat emelkedése természetesen csak annyit jelent, hogy nagyobb az esély, semmiképpen nem azt, hogy az emlőrák kötelezően kialakul.

Mit adhat egy nyugdíjas színésznő?

Az idén október 8-án megrendezett "Összefogás az egészségért a mellrák ellen" című tudományos ismeretterjesztő rendezvény is arról szólt, hogy mi mindent tehetünk még e betegség megelőzéséért, a gyógyulásért. A rendezvény fővédnöke, dr. Dobrev Klára szerint: Ez az összefogás nem egyszerűen a mellrák ellenes mozgalomról, hanem magáról az összefogásról is szól, amelyért külön-külön felelősek vagyunk, ahogy a minket körülvevő közösség is. A közösség (család, iskola, munkahely, nyugdíjasklubok, civil szervezetek, szakemberek, orvosok, kutatók, stb.) feladata a segítségnyújtás, a tájékoztatás. Természetesen ki-ki a maga területén tevékenykedve. A rendezvény egyik "arca", Galambos Erzsi például azt mondta: "Mit tudok én adni, vagyonnal nem rendelkező, nyugdíjas színésznő a mellrák ellenes kampányban - hát az arcomat!" Olyanok is felszólaltak, aki át- és túlélték ezt a betegséget, ők egyéni sorsukat, gyógyulásuk folyamatát tárták a közösség elé.

Szó volt arról is, hogy az országban működő 40 mammográfiás szűrőközpontból álló szűrőhálózat által szervezett lakossági szűréseken a behívott nőknek csak a 43 százaléka jelent meg. Ennek sok oka lehet. Például az egészségügyi kultúra illetve az egészségtudatosság hiánya, a vizsgálattól való félelem, vagy a szorongás, nehogy valami kiderüljön. Vannak olyan defetisták is, akik szerint az emlőrák kockázata attól nem csökken, ha részt vesznek a szűrésen. Megengedhetetlenül sok nő marad távol az emlőrák szűrésről. Az országos szűrési nyilvántartás egyénileg, név szerint tart nyilván minden 45-65 év közötti nőt, akiket kétévente invitál emlőszűrésre. Az OEP által támogatott szervezett emlőszűrésen kívül, a nők alkalomszerűen is részt vesznek emlőszűrésen, ha arra valamilyen okból igényük van.

Megfontolandó aránypár

Minél magasabb a felfedezett emlőrákos esetek száma, annál kisebb az emlőrák okozta halálozás. A jó szakemberek és a modern diagnosztikai berendezések már kb. 3mm-es daganatok identifikálására is képesek. Akinél a mammográfiát végző radiológus ilyet talál, úgy is felfoghatja, hogy új életet kapott ajándékba, mert az ilyen korai stádiumban felfedezett daganat gyógyulási esélye csaknem 100 százalékos. A világban évente 1 millió új megbetegedést fedeznek fel. Magyarországon 2005-ben megközelítően 7500 új eset volt és 2004-ben 2316 nő halt meg emlőrák miatt. Nem lehet elégszer leírni, elmondani, illusztrálni, hogy az emlőrákba nem kell belehalni, csak korán kell felfedezni, amíg még gyógyítható. Az időben felfedezett emlőrák túlélési esélye 90-95 százalék. Ehhez viszont mindenkinek el kell mennie a szűrésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.