Rákot okozhat a mikrosütő és a mobiltelefon

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) rákkutatással foglalkozó szakmai csoportjának (Agency for Research on Cancer - IARC) szakemberei megállapították, hogy az elektromágneses mezők rákot okozhatnak. Ezek a mezők, melyek többek között a mikrohullámú sütőkből és a mobiltelefonokból származnak, megnövelhetik egy rosszindulatú agydaganat-típus, a glióma megjelenésének esélyét.

Az IARC napokban, Lyonban megtartott konferenciáján 14 ország 31 tudósa tanácskozott az elektromágneses mezők emberi szervezetre gyakorolt hatásairól. A szakértők elsősorban azt vizsgálták, hogy mennyire vagyunk kitéve az elektromágneses sugárzásnak, illetve, hogy a daganatos betegségek milyen arányban fordultak elő a világ népességénél. A tudósok szerint a mobiltelefonoknak, a mobiltelefon-tornyoknak vagy egyéb telekommunikációs eszközöknek biztosan vannak hosszú távú hatásai az emberi szervezetre vonatkozóan, ám azt teljes bizonyossággal nem lehet kijelenteni, hogy valóban rákot okoznának.

"Bár még további eredményekre is szükség lehet, a bizonyítékaink elég erősek ahhoz, hogy az elektromágneses sugárzást rizikófaktornak minősítsük" - mondta dr. Jonathan Samet, amerikai kutató, a munkacsoport vezetője.

A szakértők szerint érdemes csökkenteni a mobiltelfonálással töltött időt. Azt tanácsolják, hogy ha tehetjük, inkább írjunk sms-t, vagy használjunk headsetet a beszélgetésekhez.

A konferencia eredményeiről az IARC szaklapjában, a Monographs-ban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.