Rákot okozhat a cink-oxid?

A szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem új kutatása szerint a káros ultraibolya sugarak elnyelésre alkalmazott cink-oxid, ha nanoméretű részecskékre esik szét, bejuthat az emberi sejtekbe, és károsíthatja a DNS-t.

A folyamat ugyanis aktivál egy p53 nevű fehérjét, melynek feladata az, hogy megakadályozza a sérült sejtek osztódását, elrákosodását. Amelyik sejtben viszont nincs p53, vagy nem termel elegendő működőképes p53-t, ott megindulhat a daganatos sejtek termelődése, ha érintkezésbe kerül a cink-oxid nanorészecskéivel.

Joachim Loo és Ng Kee Woei az egyetem Anyagi Tudományok és Mérnöki Karáról David Leong adjunktus vezetésével végezték el a kutatómunkát. Eredményeikről a Biomaterials című folyóirat számolt be. Ebből az derült ki, hogy a cégeknek újra kellene értékelniük a mindennapi használatra szánt termékekben található cink-oxid részecskék egészségügyi hatásait. Több kutatás szükséges a részecskék használatával és koncentrációjával kapcsolatban.

"Jelenleg információhiánnyal küzdünk a fogyasztói termékekben használt nanorészecskék által okozott kockázat mértékével kapcsolatban, és hogy ezek mit okozhatnak az emberi szervezetben. Ez a kutatás rámutatott a további munkálatok fontosságára, és reméljük, hogy a megfelelő hatóságok bevonásával dolgozhatunk majd ezen" - mondta Loo.

Kee Woei szerint a csapat további kutatásokat végez majd, mivel egyelőre nem ismert az a mechanizmus, amellyel a cink-oxid részecskéi a DNS-t károsítják. Ezzel szemben világosan látszik, hogy a DNS-károsodás mellett a részecskék más veszélyeket is rejtenek magukban. "A munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a nanorészecskék fokozzák a sejtek stresszes állapotát, ami gyulladáshoz, vagy egyszerűen a sejt pusztulásához vezet" - tette hozzá.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!