Növeli a rák kockázatát az ülő életmód

Az ülő életmód növeli, a testmozgással töltött idő pedig csökkenti a rák kockázatát.

A kanadai Alberta Health Services-Cancer Care intézet kutatója, Christine Friedenreich elmondta, a vastagbél- és az emlőrák esetében meggyőző bizonyítékaik vannak, hogy a testmozgás csökkenti e két gyakori daganattípus kialakulásának kockázatát. "Nem elég pusztán a minimális ajánlásnak eleget tenni, vagyis heti 150 perc testmozgást végezni, mert ha valaki az ideje fennmaradó részét ülve tölti, például a számítógép előtt, ez gondot jelenthet" - állítja a szakértő.

A vastagbélrák esetében a rendszeres testmozgás akár 35 százalékkal is csökkentheti a kockázatot. A kutatásból az is kiderült, hogy dózis-válasz összefüggés áll fenn, tehát minél több testmozgást végez valaki, annál nagyobb mértékben csökken a kockázat. Ugyanez igaz az emlőrák esetében is, a testmozgás itt akár 25 százalékkal csökkentheti a betegség kockázatát.

Dr. Freya Schnabel, a New York-i Langone Medical Center igazgatója elmondta, végre kezdenek felbukkanni a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az elhízás azért növeli a rák kockázatát, mert fokozza a gyulladást a szervezetben. A testmozgás révén a gyulladást kiváltó tényezőket szoríthatjuk vissza, ami csökkentheti a rák kockázatát. A szakértő szerint azonban ezeknek az összefüggéseknek a tisztázásához további kutatásokra lesz szükség.

Friedenreich, aki az Amerikai Rákkutató Intézet (AICR) washingtoni éves konferenciáján tette közzé eredményeit, egyetért azzal, hogy bár a mozgáshiány a szívbetegség megnövekedett kockázatának kapcsolatát jól ismerjük, az ülő életmód és a rák kockázata közötti összefüggés viszonylag új területnek számít, melyet újabb kutatásokkal kell elmélyíteni. A Cancer Prevention Research szaklapban is publikált kutatás során Friedenreich és munkatársai összefüggést mutattak ki a testmozgás és a gyulladás markere, az úgynevezett C-reaktív fehérje (CRP) között, ami megmagyarázza, hogyan csökkenti a mozgás az emlőrák kockázatát. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, nincs bizonyíték arra, hogy ténylegesen a markerek mennyiségének növekedése okozná a rákot illetve a rák kockázatának növekedését. Valószínűleg ennél sokkal összetettebb folyamatról van szó.

Az ülő életmódból eredő kockázat ellensúlyozására Friedenreich rendszeres testmozgást javasol. Az is segít azonban csökkenteni a gyulladást és a rák kockázatát, ha ülőmunka végzése vagy hosszan tartó ülés közben szüneteket iktatunk be. Ráadásul az ülő életmódot folytató emberek más olyan egészségtelen szokásokkal is rendelkezhetnek, melyek elhízáshoz vezetnek - ez pedig bizonyos daganatos betegségek közismert kockázati tényezőjének számít.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

májvédő italok
A legjobb italok a máj egészségéért – Mutatjuk, mi segíthet a vízen kívül
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
éjszakai lábgörcs
Ez segít, ha begörcsöl a lábad éjszaka – Íme a leggyakoribb kiváltó okok
Közelgő stroke-ra figyelmeztethet ez az apró tünet az arcon – Könnyű elsiklani felette
prosztatarák
Jellegzetes tünetek nélkül fejlődik ki ez a ráktípus – Így lehet időben felismerni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

Általában napos, felhőmentes idő várható, csupán északnyugaton, északon lehet időszakosan kevés fátyol-, illetve keleten, északkeleten gomolyfelhő az égen. Estére utóbbiak feloszlanak. Csapadék nem lesz. A délies szél az Észak-Dunántúlon megélénkül, az északnyugati határ közelében olykor akár erős lökések is kísérhetik, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás.A csúcshőmérséklet jellemzően 25 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül markáns fronthatás, de a magasban zajló melegedés miatt így is felléphetnek kellemetlen panaszok a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!
kvíz
Felismered, melyik állat lábnyomát látod? – Keveseknek sikerül a 10/10 Képről nem olyan nehéz felismerni a különféle állatfajtákat. De vajon a lábnyomuk alapján is be tudod azonosítani őket? Teszteld a tudásodat!