Nem kell tartani a sugárterápia okozta daganatoktól

Annak esélye, hogy a daganat miatt alkalmazott sugárterápia újabb tumor kialakulását okozza, igen csekély - állítják az Egyesült Államok Rákközpontjának munkatársai.

Egy hosszú távú átfogó vizsgálat során mintegy 600 ezer daganatot túlélő beteget vizsgáltak, és arra jutottak, hogy az újabb daganat megjelenésének - amiben a sugárkezelés káros hatása is szerepet játszik - esélye mindössze 8 százalék. A The Lancet Oncology március 30-i számában megjelent elemzés kiterjedt olyan tényezőkre is, mint az életmód, illetve a genetikai háttér, melyek a tanulmány szerint jóval erőteljesebb kockázatot hordoznak.

Az elemzést, melynek alapjául az amerikai Rákregiszter 1978 és 2007 közötti adatai szolgáltak, érdemes figyelembe venni a daganatellenes terápiák során, hiszen a jelek szerint a várható haszon jóval meghaladja a kockázatot.

A tanulmányban mintegy 15 féle daganat, többek között vastagbélrák, gégerák, tüdőrák, emlőrák, méhnyakrák, hererák, prosztatarák, szemüregi daganatok, agydaganat és pajzsmirigyrák szerepelt, melyek rutinszerű kezelése a sugárterápiát is magába foglalja. Csak azokat a betegeket vették figyelembe, ahol a kezelést követő túlélés öt, vagy annál hosszabb időtartamot ölelt fel.

Ezalatt az idő alatt mintegy 9 százalékban alakult ki második daganat, ebből 8 százalék tulajdonítható a besugárzásnak. Az újabb daganatok több csoportból kerültek ki, a legmagasabb arány (az esetek mintegy felében) az emlő- és a prosztatarák volt. A szem daganatainak aránya 4 százalék, míg a hererák aránya 24 százalék volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.