Meglepő dolog derült ki a méhnyakrákról

Nagy-Britanniában 2050-ig felére csökken a méhnyakrákosok száma, 2100-ra pedig gyakorlatilag eltűnik majd a betegség a világból - mutatták ki ausztrál kutatók.

A méhnyakrák kialakulása sok esetben megelőzhető a humán papillómavírus (HPV) egyes törzsei elleni oltással, illetve a rosszindulatú elváltozás korai felismerése esetén általában jónak számítanak a gyógyulási esélyek. Éppen a megelőzési és az egyre fejlettebb vizsgálati és kezelési lehetőségeket kiemelve jutott nemrég arra a következtetésre egy ausztrál kutatócsapat, hogy a méhnyakrákos betegek száma 2050-re felére csökken majd Nagy-Britanniában, az évszázad végére pedig 100 ezer főre vetített előfordulása 4 alá zuhan globálisan - azaz gyakorlatilag eltűnhet a betegség a világból.

A HPV legveszélyesebb törzsei elleni oltással számos esetben megelőzhető a méhnyakrák
A HPV legveszélyesebb törzsei elleni oltással számos esetben megelőzhető améhnyakrák(fotó: iStock)

A lányok mellett hamarosan a hetedik osztályos fiúk számára is ingyenessé tehetik a HPV elleni védőoltást Magyarországon. Részletek itt.

A számítások azt is kimutatták, hogy az elkövetkezendő 30 évben 13 millió nőnél akadályozzák majd meg a betegség kialakulását. Ez részben a fent már említett vakcinázásnak köszönhető, amely hazánkban is évek óta elérhető a hetedik osztályos lányoknak, részben pedig azoknak az egyre modernebb orvosi vizsgálatoknak - például új típusú kenetvizsgálatoknak -, melyekkel a vírus már azelőtt kimutatható, hogy a méhnyakrák kialakulna a szervezetben.

Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy sok nő még mindig nem szívesen megy el nőgyógyászhoz, illetve sokan tartanak a kenetvételtől. Legutóbb csak a brit nők 71 százaléka vett részt az aktuális nőgyógyászati szűrésen, ami csökkenő tendenciát jelez. Eközben még mindig sokan halnak meg HPV okozta méhnyakrák következtében: évente 3200 nő kapja meg a lesújtó diagnózist csak a szigetországban, akik közül ezer pácienst már nem tudnak megmenteni az orvosok.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.