Kicsalogatja a daganatot az új gyógymód

Kivezetné a ráksejteket az agydaganatos betegek koponyájából egy új eljárás.

Az agydaganat az egyik leggyorsabban kifejlődő, így legveszélyesebb rákfajta, melynek a kezelése sem egyszerű feladat. Egy közelmúltban felfedezett eljárás azonban új reményt adhat a daganatos betegeknek: a kezelés során a daganatsejteket tulajdonképpen kicsalogatnák a koponyából, hogy meggátolják a tumor kifejlődését. Az eljárást a közelmúltban az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) is elismerte.

Az agydaganat tünetei Az agydaganat ijesztően hangzik, de tünetei már a kezdeti stádiumban is árulkodóak, így felismerése könnyebb, kezelése pedig hatékonyabb. Milyen jelekre figyeljünk? Kattintson !

Kicsalogatná a koponyából a tumorsejteket

Az agydaganat rendszerint az agyi szövetekben kezd fejlődni, az agyidegeket támasztó, illetve táplálékkal is ellátó kötőszöveti sejtekből kiindulva. Mivel a koponyában szűkös a hely, a tumor nem sokáig tud fejlődni anélkül, hogy ne kezdené el nyomni az agyszövetet. Emiatt már viszonylag korai stádiumban is tüneteket okoz: ilyen az ébredéskor érzett fejfájás, a visszatérő szédülés vagy a hányinger nélküli hányás. Többféle műtéti eljárást is alkalmaznak a kezelésére, egy amerikai kutatócsoport azonban teljesen új módszerrel kezelné a betegeket.

Kivezetné a ráksejteket a betegek koponyájából egy új eljárás
Kivezetné a ráksejteket a betegek koponyájából egy új eljárás (Fotó: 123rf)

A kutatók az eljárást A hamelni patkányfogó című német mondához hasonlították, melyben a főszereplő egy varázserejű síppal csalogatta ki a patkányokat a városból. A síp ez esetben egy vékony cső, amely az agytumorból "szipkázza ki" a daganatsejteket egy tárolóba, innen pedig a sebész távolítja el anélkül, hogy az agyszövetekhez hozzáérne. Hogy a rákos sejteket megtévesszék, az eszközt az agy fehérállományának álcázzák a kutatók, a tumor ugyanis azon a területen fejlődne ki.

Az eljárást már sikeresen tesztelték patkányokon, de egy hosszú kutatási periódus még megelőzi az első betegek kezelését. Nagy reményeket táplálnak azonban a kutatók az olyan betegségek kezelésében, mint a glioblastoma - ez az egyik legveszélyesebb, máig gyógyíthatatlan agydaganat, amely kezelés nélkül alig néhány hónap alatt végzetessé válhat.

Forrás: IFLScience

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!