Az agydaganat tünetei

Az agydaganat ijesztően hangzik, de tünetei már a kezdeti stádiumban is árulkodóak, így felismerése könnyebb, kezelése pedig hatékonyabb. Milyen jelekre figyeljünk?

Agydaganat alatt az agyi szövetekből kiinduló daganatokat értjük. Mivel az idegsejtek általában ritkán osztódnak, ezért az agydaganatok jelentős része az agyidegeket támasztó, és azokat többek közt táplálékkal is ellátó kötőszöveti sejtekből indul ki.

Az agydaganat kialakulhat közvetlenül az agy valamelyik részében, ekkor elsődleges rákról (primer tumor) beszélünk, ugyanakkor az is jelentős hányadban előfordul, hogy más szervben (leggyakrabban tüdőben, vesében, emlőben, a gyomor-bél traktusban vagy a bőrön) kialakult tumor ad áttéteket, metasztázisokat az agyban (secunder tumor). Ugyanakkor a primer agydaganat ritkán ad távoli áttétet.

Az agydaganat típusai Az agydaganatok csoportjába számos, egymástól szövettani eredetében, elhelyezkedésében, agresszivitásában, kezelhetőségében, ebből következően pedig várható kimenetelében is különböző daganattípus tartozik. Nézzük a leggyakoribbakat!

Mivel az agy egy csontos burokban - a koponyában - helyezkedik el, így ha daganat alakul ki, akkor a tumor nem tud merre terjeszkedni. Ahogy növekszik a tumor, elveszi a teret a normál agyszövettől és nyomja a környezetét.

Emellett a szervezetben beindul egy védekező reakció: a daganat körül egy vizenyős, gyulladásos udvar, úgynevezett ödéma alakul ki. Előfordul, hogy maga a daganat egészen kicsi, egy-két centiméteres, de az agy fele ödémás, emiatt megnő a koponyaűri nyomás, amely a jellemző panaszokat okozza.

Az agydaganat egyik korai tünete a reggeli fejfájás
Az agydaganat egyik korai tünete a reggeli fejfájás. Fotó: iStock

Az agydaganat tünetei

E betegség esetében az egyetlen, laikusok által is fölismerhető korai tünet az, ha valaki reggel fejfájással ébred, majd amikor fölkel - tehát vízszintes pozícióból függőlegesbe vált -, akkor ez a fájdalom megszűnik. Jellemző lehet, hogy tüsszentésre, köhögésre erősödik a fájdalom. Mivel ez a tünet a későbbi szimptómákat jóval megelőzi, érdemes kivizsgálásra jelentkezni már akkor, ha ez a panasz jelentkezik, különösen akkor, ha a beteg korábban egyáltalán nem volt fejfájós. Korai tünet még a hányinger nélküli, hirtelen, akár sugárszerű hányás.

Az agydaganat későbbi tünetei már komolyabbak, ekkor ugyanis már hallás, látás vagy beszédzavar alakulhat ki, attól függően, hogy a daganat hol helyezkedik el az agyban. Ugyancsak tünet lehet az epilepsziához hasonló görcsroham.

Emellett előfordulhat az is, hogy megváltozik a beteg személyisége is, például agresszívvá válik , az pedig csak később derül ki, hogy ennek hátterében agydaganat húzódott meg. Komolyan kell venni a koordinálatlan mozgások, zsibbadások megjelenését, a memória hirtelen csökkenését is. A koponyaűri nyomásfokozódás is több problémát okoz. Ilyen lehet például az, hogy a beteg szédül vagy eszméletét veszti.

Az agydaganat diagnózisáról, műtéti és gyógyszeres kezelési lehetőségeiről mindent megtudhat, ha ide kattint!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.