Kemoterápiával lassítható a hasnyálmirigyrák kiújulása

Japán kutatók felfedezték, hogy a hasnyálmirigyrákos betegeknek műtét után adott gemcitabine-alapú kemoterápia legalább fél évvel későbbre tolja a daganat kiújulását.

"Úgy véljük, hogy az elért átlagosan 11,4 hónapos daganatmentes idő igen kiemelkedő eredménynek számít. Ez azt jelenti, hogy sikerült közel 41 százalékkal csökkenteni a kiújulás esélyét. Tekintetbe véve a daganat agresszivitását ez nem kis eredmény." - fejtette ki Dr. Tomoo Kosuge, a kutatócsoport vezetője. - írja a MediPres.

A hasnyálmirigyrák esetében lehet a legrosszabb prognózisra számítani. Legtöbbször már a felfedezés pillanatában is kiterjedt a daganat, az esetek egyötödében a sebészi út azonban még járható. De még akkor is, ha a daganat műtét során eltávolítható, utána rendszerint kiújul, és a betegek fele a diagnózis felállítását követő 20 hónapon belül meghal.

A nem operálható hasnyálmirigyrákok alapvető kezelési módszere a gemcitabine kezelés. Az eltávolítható daganatok esetében jelenleg is kutatás tárgyát képezi az, hogy a műtét után önmagában a kemoterápia, vagy a kemoterápia és radioterápia kombinációját jelentő kemoradioterápia a hatékonyabb. A kutatók 118 hasnyálmirigyrákos beteget vontak be vizsgálatukba. Mindegyikük esetében a daganatot sebészileg eltávolították. Ezt követően véletlenszerűen kiválasztva vagy gemcitabine kemoterápiát kaptak, vagy csak szoros utánkövetésen vettek részt. Mindkét csoportot 20 hónapon keresztül kísérték figyelemmel.

A 20 hónap során a kemoterápiában részesülők között 72 százalékos volt a daganat kiújulása, míg a másik csoportban ez 85 százalék volt. Az átlagos túlélés függetlenül a daganat kiújulásától jobb volt a kemoterápiás csoportban, mint a másikban, azonban a különbség nem volt statisztikailag jelentős. "A két csoportban elért eredmények közötti kevés jelentős különbség azt is jelenti, hogy a szoros orvosi megfigyelés nem elhanyagolható. Valószínűleg a két módszer kombinációjának alkalmazása lehet a legoptimálisabb a betegek gyógyulása érdekében." - hangsúlyozta Dr. Kosuge.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!