Jövő héten lesz az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

Idén január 19-25. között, nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét.

A megelőzési hét kapcsán Mályvavirág Alapítvány országszerte 6 helyszínen (Budapest Corvin Plaza, Veszprém Balaton Plaza, Debrecen Plaza, Miskolc Plaza, Szeged Plaza, Békéscsaba Csaba Center) szervez felvilágosító rendezvényeket.

Az Alapítvány a megelőzési héten szeretne minél több nőt elérni, hogy információkat és felvilágosítást nyújtson a betegségről, és összefogja azokat, akik bármilyen formában érintettek a betegséggel, segítse felépülésüket, rehabilitációjukat.

"Bízunk benne, hogy ezzel a kezdeményezéssel minden nőhöz közelebb tudjuk hozni a megoldás kulcsát. Célunk, hogy minden nő, életkorra való tekintet nélkül tudatában legyen annak, hogy védőoltással és rendszeres szűréssel ma már nagyon eredményesen védekezhetünk a méhnyakrák ellen." - emelte ki Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

A dedikált hét kulcsfontosságú üzenete, hogy ma már egyetlen nőnek sem szabadna meghalnia méhnyakrákban, mert ez a betegség megelőzhető! Egyrészt rávilágít a méhnyakrákszűrés fontosságára, hiszen a szűrés során a rákot megelőző elváltozás felismerhető, és időben elvégzett kezeléssel teljes biztonsággal gyógyítható. Mindemellett felhívja a figyelmet a védőoltás fontosságára, amely a tinédzser lányok mellett a felnőtt nők számára is megfontolandó. A vakcina megakadályozza, hogy a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV bejuthasson a szervezetünkbe, és fertőzést okozhasson. Nagy mérföldkőnek számít, hogy 2014-től a legtöbb európai országhoz hasonlóan már Magyarországon is ingyenesen elérhetővé válik a védőoltás a méhnyakrákot okozó HPV ellen a 12-13 éves lányok számára.

A Mályvavirág Alapítvány 2013-ban méhnyakrák megelőzési mozgalmat indított, hogy összefogja azokat a nőket, családokat, szervezeteket, akik aktívan tenni szeretnének azért, hogy minél több nő vigyázzon magára, figyeljen az egészségére, járjon évente szűrővizsgálatra és fontolja meg a védőoltás lehetőségét.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

Az Európai Méhnyakrák Szövetség ( European Cervical Cancer Association - ECCA) 2007 óta szervezi meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. A nemzetközi kezdeményezés legfőbb célja felhívni a lakosság, a szakma és a döntéshozók figyelmét arra, hogy ma már egyetlen nőnek sem kellene méhnyakrákban meghalnia, hiszen ez a rosszindulatú daganatos betegség védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető.

A figyelemfelhívó akció keretében tavaly Európa-szerte több mint 5 ezer különböző rendezvényt tartottak a megelőzési héten. A szervezet célja, hogy idén megduplázza a rendezvények számát annak érdekében, hogy minél több ember jusson naprakész szakmai információhoz a méhnyakrák súlyosságáról és a megelőzés fontosságáról.

Mályvavirág: a méhnyakrák elleni küzdelem szimbóluma hazánkban

Méhnyakrák

Európában a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 éven aluli nők körében, mintegy 30.000 nő veszti életét a súlyos betegségben évente, azaz minden 18. percben meghal egy nő méhnyakrákban, illetve minden esztendőben 60.000 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak.

Magyarországon Európa viszonylatában is súlyos a helyzet: hazánkban tavaly közel 400 nő halt meg a betegségben, pedig az időben felfedezett betegség gyógyítható. A lakosság védőoltási és szűrési hajlandósága messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. A szervezett szűréseken a behívott nők csak kis százaléka vesz részt évente.

Mivel az esetek jelentős része vélhetően vírus eredetű, a legbiztosabb védekezési mód a megbízható monogám párkapcsolat. A méhnyakrák "0" stádiumban való felismerése tökéletes gyógyulást eredményezhet, de csak rákszűrő vizsgálattal fedezhető fel. Ezért minden felnőtt, nemileg aktív nőnél indokolt a rákszűrés legalább 2-3 évente egy alkalommal, ha az orvos javasolja, ennél jóval gyakrabban is. A méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai okozzák. A HPV-fertőzés nagyon gyakori, ugyanis a szexuális életet élő nők közel 80%-a fertőződik meg HPV-vel élete során. A legtöbb HPV-fertőzés 12-18 hónap alatt elmúlik a szervezet természetes immunvédekezése következtében, azt azonban nem lehet megmondani, hogy kinél szűnik meg vagy indul el a rákképződés folyamata. Méhnyakrák akkor alakulhat ki, ha a rákkeltő HPV-típussal történő fertőzés tartóssá válik.

A nőgyógyászati szűrővizsgálattal lehetőség nyílik arra, hogy időben felismerjék a rákmegelőző állapotot, és ezáltal megakadályozható a méhnyakrák kialakulása, védőoltással pedig jelentősen csökkenthető a rákmegelőző állapotok kialakulásának kockázata. A védőoltás és a rendszeres szűrés együttes alkalmazása biztosítja a leghatékonyabb védelmet a méhnyakrák ellen.

Mályvavirág Alapítvány

A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy széles körben tájékoztassa az egészséges nőket a méhnyakrákról és felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára, valamint támogassa a méhnyakrákos betegeket a lelki felépülésben és információval segítse őket a gyógyulás időszakában. Programokat szervezünk megelőzési és rehabilitációs céllal, információs weboldalt fejlesztünk, könyvbemutatókat tartunk a Minden anyuka meggyógyul c. segédletről, ami egy méhnyakrákos édesanyja élményein keresztül mutatja be a betegségből való gyógyulás útját és a megelőzés lehetőségeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!