Igyon tejet a daganatok ellen!

A tejfogyasztás csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát - ezt állapították meg amerikai és új-zélandi tudósok.

A mára népbetegséggé vált kór ellen szakértők szerint helyes életvitellel, mozgással és megfelelő táplálkozással védekezhetünk, melynek szerves részét képezi a kalciumban dús, alacsony zsírtartalmú tej. Ezt a kijelentést hivatott alátámasztani Professor Brian Cox nemrég napvilágot látott kutatási eredménye, miszerint ha egy gyermek 6 éven keresztül naponta megiszik egy pohár tejet, 40 százalékkal csökken annak kockázata, hogy felnőttkorában bélrák alakul ki nála.

"Ennek hátterében az áll, hogy a kalcium játssza a legnagyobb szerepet a rákos sejtek pusztításának segítésében, ételeink lebontásáért felelős szerveink vannak ugyanis leginkább kitéve a rákos megbetegedés kockázatának. Megfelelő mértékű tejfogyasztás mellett a testsúly csökkentése és a fizikai aktivitás segítenek a daganat kialakulási kockázatának csökkentésében" - mondta Dr. Garami Miklós, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika gyermekonkológusa.

A tej és tejtermékek fogyasztása jelentősen le tudja lassítani a vastagbél hámsejtjeinek osztódását, és ezzel csökkenti a betegség kialakulásának veszélyeit. A Harvard Közegészségügyi Egyetem (Harvard School of Public Health) bostoni Brigham and Woman's Hospitallal végzett közös kutatása korábban ugyancsak megállapította: megfelelő mennyiségű kalciumbevitel csökkenti a bélpolip kiújulásának esélyét. Ez azért lényeges, mert a bélpolip később rákosan elváltozhat.

Stephanie Smith-Warner egyetemi adjunktus szerint azoknál az embereknél, akik naponta elfogyasztottak egy pohár tejet, 15 százalékkal kevesebb volt a daganatos megbetegedés, mint azoknál, akik hetente csak két pohár tejet fogyasztottak. A kutatás igazolta, hogy elsődlegesen a tejben lévő kalcium felelős a megbetegedési kockázat csökkenésében. A kalcium megvédte az elburjánzástól azokat a bélrendszerben található sejteket, melyek túlnövekedése rák kialakulását idézhette volna elő.

Az amerikai Creighton Egyetem táplálkozástani szakértője, Dr. Joan Lappe és munkacsoportja tanulmányai a tej D-vitamin-tartalmának kiemelkedő hatására hívták fel a figyelmet a rákos megbetegedések kapcsán. Ezernél is több 55 évnél idősebb nőt kértek fel a vizsgálatra, akiket három csoportra osztottak.

Az első csoport tagjai 4 éven keresztül kalciumot és D-vitamint, a második csoportba tartozó hölgyek csak kalciumot szedtek, a kontrollcsoport tagjai pedig placebót kaptak. A kutatók szerint az első csoportban 60, míg a másodikban 47 százalékkal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kontrollcsoporthoz képest. Ez volt az első klinikai vizsgálat, amely igazolja, hogy a D-vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát.

Mivel a tej kiváló kalcium- és D-vitamin-forrás, napi három pohár tej elfogyasztásával biztosíthatjuk szervezetünknek azt a mennyiséget, ami csökkentheti a rák kialakulásának esélyeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!