Így viselkedjünk egy rákos beteggel

Élete egyik legnehezebb küzdelme áll a rákos beteg előtt, ezt a harcot azonban sokszor akaratlanul is megnehezíti a családja és környezete. Rákos embereket kérdeztek meg arról: melyek azok a mondatok, amiket a legszörnyűbbnek, legkárosabbnak tartanak ebben a nehéz időszakban.

Nehéz megmondani, hogy mit szabad mondani és csinálni egy olyan ember környezetében, aki halálos kórral kénytelen felvenni a harcot. Ahogy a kezelőorvos kommunikációja során is nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő üzenetekre, úgy a beteg családjának és barátainak is fontos, hogy kerüljenek bizonyos kedvesnek tűnő, de ártó szófordulatokat. Két angol egyetem 2017-ben közös kutatásban vette fel az emlőrákosokat összefogó Breast Cancer Care UK tagjaival a kapcsolatot, hogy kiderítsék: melyek azok a mondatok, amelyekkel inkább ártanak, mint használnak a betegnek – írta meg korábban a Daily Mail.

Letargia, düh, kétségbeesés – minden emberből más érzelmi reakciókat vált ki a hír, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Szakemberrel beszélgettünk arról, hogyan lehet a pácienssel kíméletes módon, a tényekhez mégis ragaszkodva tárgyalni a rá váró megpróbáltatásokról.

Ne mondjuk meg, hogy mit tennénk a helyében

Legtöbbször puszta jóindulatból, a túlzásba vitt segítési szándék miatt hajlamosak vagyunk kioktatni a daganatos embereket arról, hogy mit kellene csinálniuk, és hogyan kellene átvészelniük ezt az időszakot. A megkérdezett betegek ezzel szemben akkor érezték magukat a legjobban, hogyha nem irányítani akarták őket, sokkal inkább támogatni.

Ne törjünk össze jobban, mint a beteg

A daganat híre nem csak a beteget, de annak családját, szeretteit is óriási nyomás alá helyezi. Fontos azonban, hogy erősek maradjunk, hiszen a betegnek anélkül is bőven eleget kell elviselnie, hogy még a környezetében élőket is vigasztalnia kellene. Jól esett azonban a megkérdezetteknek, ha valakinek kibeszélhették a panaszaikat, és a környezetükből erőt, bátorságot meríthettek.

rákbeteg
Maradjunk erősek, ne törjünk össze jobban, mint a beteg.

Ne akarjunk mindenben segíteni

Fontos, hogy a betegnek minden szükséges segítséget megadjunk, de ezt is túlzásba lehet vinni. Sokszor a családja szinte kisgyermekként kezdi kezelni a rákkal küzdő személyt, ami egyrészt erősíti benne a betegségtudatot, másrészt pedig olyan feladatokat vesz el tőle, amelyek elterelhetnék a figyelmét az állapotáról.

Hagyjuk a számokat

Nem biztos, hogy a beteg tisztában akar lenni a gyógyulás esélyeivel, még ha a Google viszonylag jó eredményeket is dob ki rá. Amíg a beteg külön nem kérdez erről, hagyjuk a számokat, és inkább lelkileg támogassuk őt ebben a nehéz időszakban.

Ne beszéljünk az orvos ellen

Napjainkban se eleje, se vége a kétes alapokra és félinformációkra épülő álhíreknek, amelyek szembemennek a hagyományos orvoslással. Ha mi magunk kételkedünk is az orvos által javasolt kezelésekben, ne erőltessük a véleményünket a betegre! Talán többet ártunk vele, mint használunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.