Ígéretesnek tűnik a petefészekrák új, korai szűrése

Ígéretesnek látszik az új szűrővizsgálat, amellyel a korai stádiumú petefészekrákot lehet kimutatni a menopauzán átesett nőkben.

"A petefészekrákos esetek több mint 70 százalékát csak akkor mutatják ki, amikor már előrehaladott állapotba került, ezért egy a betegség korai stádiumának diagnosztizálására alkalmas szűrővizsgálat kifejlesztése olyan lenne, mint megtalálni a Szent Grált" - nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Karen Lu, a Texasi Egyetem Anderson Rákkutató Központjának munkatársa. "Ez a tanulmány egy lépést tett ebbe az irányba. Amennyiben nagyobb szabású kutatások is megerősítik, ez a megközelítés hasznos és viszonylag olcsó eszköz lehet a petefészekrák kimutatásában a betegség korai, kezelhetőbb stádiumaiban."

Az eredményeket az Amerikai Klinikai Onkológusok Társasága (ASCO) tette közzé június 4-8-ig Chicagóban szervezett éves konferenciáját megelőzően.

Az új módszer matematikai modell alkalmazásával értékeli ki a CA-125 vérvizsgálat eredményeit (ennek a fehérjének a szintje megemelkedik a rák fejlődése közben), valamint a beteg életkorát. A modellt aztán hüvelyen keresztül végzett ultrahangos vizsgálat, illetve szükség esetén nőgyógyász-onkológiai vizsgálat követi.

A tanulmány során 3238, ötven és hetvennégy év közötti, menopauzán átesett nőt követtek nyomon nyolc évig, akiknek családi kórtörténetükben jelentős mértékben előfordult emlő- illetve petefészekrák, és az ultrahanggal kiegészített matematikai modell 99,7 százalékos pontossággal vált be, ami arra utal, hogy kevés hamis pozitív eredmény született a megközelítés alkalmazása során.

Nagy-Britanniában 200 ezer nő részvételével már zajlik egy nagyobb szabású tanulmány, melynek eredményei 2015-re várhatók.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.