Három lépés a melanoma ellen

A legtöbb daganattípus már csak előrehaladott stádiumban okoz tüneteket. A melanoma nem ilyen, éppen ezért nagyon fontos a rendszeres önellenőrzés és szűrés.

A melanoma legjellemzőbb tünetei - például az anyajegy színének és formájának változása - már a betegség korai stádiumában jelentkeznek. Ha elváltozásokat tapasztalunk az anyajegyeinken vagy a bőrünkön, azonnal forduljunk szakorvoshoz , és ne várjuk meg, míg komolyabbra fordul a betegség!

Az önvizsgálat életmentő lehet

A melanoma kialakulhat már meglévő anyajegyből, de nagyobb százalékban anyajegymentes bőrfelszínen, vagyis ép bőrön jelenik meg. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ismerjük a testünkön található anyajegyeket és figyeljünk az újonnan kialakuló pigmentált elváltozásokra.

anyajegy, bőrgyógyászat, vizsgálat, melanóma, bőrdaganat, bőrrák
Korai felfedezés esetén jók a gyógyulási esélyek. Fotó: 123rf

Melanomára utaló tünetek:

  • az anyajegy színének, formájának, méretének, felszínének vagy alakjának változása
  • eltérő színű területek megjelenése egy adott anyajegyen
  • az anyajegy felszíne kisebesedik, vérezni, váladékozni kezd
  • újonnan kialakult pigmentált elváltozások a bőrünkön
  • az anyajegy környékén a bőr viszket, begyullad
  • "A melanoma az egyik legagresszívebb daganattípus, ezért különösen fontos a korai felismerés. Mivel gyakorlatilag a szemünk előtt alakul ki a daganat, így ha tudatosan figyeljük a bőrünket és rendszeresen járunk szűrővizsgálatra, már a megelőző vagy a kezdeti stádiumban felállítható a diagnózis" - hangsúlyozta dr. Fáy Andrea, a Budai Egészségközpont bőrgyógyász szakorvosa.

    Fontos a megelőzés

    Mint a legtöbb betegségnél, a melanománál sem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, amely ebben az esetben a megfelelő fényvédelemre és a napozásra vonatkozó szabályok betartását, a szolárium kerülését és a rendszeres szűrővizsgálatot jelenti - emelte ki a szakember.

    Fontos, hogy a fényvédelemről ne csak verőfényes időben gondoskodjunk, hiszen a vékonyabb felhőrétegen is áthatolnak a káros sugarak. Fokozott védelemre van szükség a vízparton, a betonnal körülvett területeken, de még síeléskor is. A vízről, hóról és jégről visszaverődnek a sugarak, így megtöbbszörözik az erejüket. A déli órákban a legjobb, ha árnyékba húzódunk, de sapkával, hosszú ujjú inggel, könnyű nadrággal, napszemüveggel is védekezhetünk a túl erős fény ellen. Bármilyen szabadtéri program esetén használjunk fényvédő krémet, valamint a napszemüvegről se feledkezzünk meg! A fényvédelem szabályait már kicsi koruktól kezdve tartassuk be gyermekeinkkel is!

    Gyanú esetén forduljunk orvoshoz

    Nagyon fontos, hogy már a legapróbb változáskor felkeressünk egy szakorvost, hiszen a korai stádiumban diagnosztizált betegség nagy eséllyel gyógyítható. Az elváltozásokat semmiképpen se próbáljuk házi módszerekkel kezelni, hiszen ezzel csak árthatunk magunknak. Ha sok anyajegy található rajtunk vagy a családban már előfordult melanoma, akkor fokozottan indokolt a rendszeres szűrővizsgálat .

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    napfogyatkozás
    Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
    Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
    citromos víz
    Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
    D-vitamin
    Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
    Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +31 °C
    Minimum: +13 °C

    Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
    kvíz
    „Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.