Három hónappal műtétje után újra versenyez Ariarne Titmus

Visszatért Ariarne Titmus, a 200 és a 400 méter női gyorsúszás ausztrál olimpiai bajnoka, miután szeptemberben petefészekműtéten esett át.

A 23 éves úszó július óta először ugrott versenyen medencébe a szombattól péntekig tartó Queensland állami bajnokságon, amelyen vasárnap második helyen ért célba 200 méter gyorson a világrekorder Mollie O'Callaghan mögött. Titmus elmondása szerint igyekszik visszatérni régi formájához, és nincs vesztegetni való ideje, mivel júliusban szeretné megvédeni ötkarikás címeit Párizsban. „Valójában sokkal jobb helyzetben vagyok, mint amire számítottam” – mondta a versenyt követően Titmus, majd azt is hozzátette, hogy próbál annyi munkát beletenni a felkészülése hátralévő részébe, amennyit csak tud.

A normál medencében négyszeres, rövidpályán kétszeres világbajnok sportoló azt is elárulta, nagyon megviselte, amikor kiderült, hogy petefészkei eltávolítása miatt nem lesz lehetősége természetes úton gyermeket vállalni. Ebben a lelki állapotban pedig váratlanul érte, amikor az operációra készülve az ápolók közös képet szerettek volna készíteni vele. Végül emiatt döntött úgy, hogy megosztja a nyilvánossággal, min ment keresztül. „Meg sem fordult a fejemben, hogy egy olyan embertől, aki egy ilyen operációra készülve besétál a kórházba és már a sebészeti köpeny is rajta van, közös képet kérjenek” – jegyezte meg Titmus.

A versenyző szeptemberben a közösségi médiában számolt be elsőként arról, hogy egy csípősérülés miatt elvégzett MR-vizsgálat során vettek észre orvosai egy nagy daganatot a jobb oldali petefészkén. „Sportolóként néha úgy hisszük, immunisak vagyunk a valódi élet egészségügyi problémáira. Túlzottan lefoglal, hogy top formában tartsuk a testünket a minél jobb teljesítmény érdekében, és napról napra a határainkat feszegessük” – fogalmazott Titmus az Instagramon. Végül a műtét során két – egyenként mintegy négy centiméter átmérőjű – jóindulatú tumort távolítottak el a szervezetéből.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.