Fényterápiával a rák ellen

A rák gyógyításának reménykeltő új módszeréről, egyfajta antitestes fényterápiáról számoltak amerikai kutatók a Nature Medicine című szakfolyóiratban. Az antitestekhez olyan vegyületet kapcsoltak a Marylandi Rákintézet munkatársai, amely a ráksejtekhez kötődik, és amelyet adott hullámhosszú fénnyel aktiválhatnak.

A személyre szabott módszer sokkal szelektívebb gyógyítást tesz lehetővé, mint az eddigi rákkezelések, a sugár- és a kemoterápia, valamint a tumor sebészi úton való eltávolítása.

Az eljárásban antitestet alkalmaznak, amely képes a rákos sejt felszínén lévő fehérjékhez kötődni. Az antitestet összekapcsolták az IR700 jelű vegyülettel, amely a közeli infravörös tartományba tartózó fénnyel aktiválható. Az ilyen hullámhosszú fény több centiméter mélységig képesek behatolni a bőrbe.

A módszer működőképességét állatkísérletekben ellenőrizték. Pikkelysejtes karcinómát váltottak ki egerekben, amelyeket azután a gyógyszerrel és közeli infravörös fénnyel kezeltek. A tumor mérete jelentősen csökkent a kezeletlen kontrollcsoporthoz képest, az állatok túlélési ideje pedig jelentősen kitolódott - idézte a BBC hírportálja a tanulmány eredményét.

A szelektív kezelés nagy előnye, hogy minimálisra csökkenti a rosszindulatú sejteket körülvevő egészséges sejtek károsodását, amely egyébként a szokványos sugár- és kemoterápiánál gyakran előfordul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!