A klasszikus onkológiai kezelések, különösen a kemoterápia és a sugárterápia jól ismert mellékhatásokkal járnak. Ilyenek pl. a hányás és hányinger, a csontvelő károsodása, és az ennek következtében kialakuló fertőzések, a szívműködés romlása, az esetleges vesekárosító hatás. Az onkológián belül szinte külön tudományterület a kezelések mellékhatásai elleni küzdelem. Ez azért fontos, mert a daganatos betegek kemoterápiás kezelésének eredményessége függ a beadható dózis nagyságától. Ha tehát a mellékhatások miatt a gyógyszerek dózisát csökkenteni kell, az hátrányt jelent a beteg számára. Ezért lett önálló tudomány az úgynevezett támogató (szupportív) terápia. E terápia célja a kezelések jobb elviselhetőségének elősegítése, s így a dózisok növelésének és ez által a terápia hatékonyságának fokozása. Ez többféleképpen valósulhat meg. Elsősorban csökkenteni lehet a kemoterápia speciális mellékhatásait, mint pl. a hányás, hányinger, a csontvelő-toxicitás. Erre speciális hányáscsillapítókat, csontvelő-stimuláló gyógyszereket (cytokinek) fejlesztettek ki. Egy másik lehetőség a normál sejtek védelme, az úgynevezett citoprotekció. Léteznek ma már olyan anyagok, melyek például a szívizomsejteket, a vizeletelvezető rendszer sejtjeit, vagy a szervezet egészét védik meg a kemoterápiás gyógyszerek okozta károsodástól. Végül létezik a szupportációnak egy olyan módja is, amikor az egész szervezetet támogatjuk immunrendszert szabályozó anyagokkal, gyógytápszerekkel.
Hányást rendkívül sok inger okozhat, pl. étel, ital, terhesség, kellemetlen szagok, betegségek, (bakteriális, vírusos fertőzések), valamint a daganatos megbetegedések gyógyítása során alkalmazott terápiák, mint a sugárterápia, a kemoterápia, bizonyos fájdalomcsillapítók, pl. morfium adása. A hányást fokozó ingerek összeadódhatnak. E kellemetlen érzés kialakulásában jelentős szerepe van az érzelmi állapotnak is. A hányás eredendően egy védő mechanizmus, amely a káros anyagok szervezetből történő kiürülését segíti elő. A kemoterápia citotoxikus anyagokkal való kezelést jelent, a terápia következménye sejtszétesés, akárcsak az irradiáció esetében. A szervezet két ok miatt is hányással/hányingerrel reagál a kezelésre. Egyrészt maga a citosztatikum toxikus szer (akut hányás), másrészt a szer hatásaként bekövetkező sejtpusztulás során a kiszabaduló "sejtbennék" ugyancsak hányingert keltő (késői, elhúzódó hányás). Az elmúlt évtizedben jelentősen fejlődött a kemoterápia indukálta hányás/hányinger kezelése. Az akut (0,5-3 órán belüli) és a késői (24 órán túl kezdődik, 6-7 napig is elhúzódhat) hányás mechanizmusának felismerése új, nagyhatású gyógyszerek kifejlesztéséhez vezetett. Mindezen fejlődés ellenére a kemoterápia indukálta hányás/hányinger kezelése távolról sem tekinthető megoldottnak.
A vörösvértestképzést elsődlegesen az erythropoetin nevű anyag szabályozza, amely elsősorban a vese kérgében termelődik. Az erythropoetin serkenti a csontvelőben az őssejtek osztódását és érését (ezekből lesznek a speciális vérképzőszervi sejtek).
Az anémia (vérszegénység) nagyon gyakori az előrehaladott állapotú tumoros betegeknél. Az oka szerteágazó, többek között magában foglalja a vérvesztést, az elégtelen táplálkozást, a csontvelő tumor általi beszűrtségét, a kezelések toxikus mellékhatásait. A kemoterápia okozta anémia ugyancsak javítható erythropoetinnel, amint ezt számos vizsgálat igazolja.
A tumoros betegek neutropéniája (alacsony fehér-vérsejtszáma) gyakran a csontvelőt károsító ágensekkel történő kezelés eredménye, beleértve az ionizáló sugárzást is. A kemoterápia életet veszélyeztető fehérvérsejtszám-eséshez vezethet, ami a legfőbb oka a láznak, a fertőzésnek és ezzel kapcsolatos halálozásnak. A gyári úton előállított cytokinek (növekedési faktorok) megjelenése a terápia okozta neutropénia kezelését jelentős mértékben megváltoztatták. Ezek az anyagok csökkenthetik a kezeléshez kapcsolódó csontvelő-károsodást, csökkentve a fehérvérsejtszám-esés mélypontját, ily módon hozzájárulva a kemoterápiás kezelési séma betartásához, és a vérképzőszervi mellékhatások csökkenéséhez.
A sejtvédőszerek közös jellemzője, hogy szelektíven védik a normál szöveteket a kemo- és a sugárterápia károsító hatásaitól, ugyanakkor nem befolyásolják a daganatellenes hatást. Így lehetővé teszik az intenzívebb kezelést, aminek következtében a gyógyulási arány is jelentősen növekedhet. Mindezek mellett alapvetően fontos szempont, hogy a dózisnövelés ellenére a betegek életminősége jelentősen javulhat (de legalábbis nem romlik), illetve csökkenhet a kórházban töltött idő.
A rosszindulatú tumorok bizonyos gyógyszerekkel történő kemoterápiája gyakran korlátozott a vizeletelvezető rendszerben keletkező mellékhatások miatt (vérzés, hólyaggyulladás). A beadott dózistól és bizonyos kockázati faktoroktól függően (pl.: korábbi kismedencei besugárzás, vizeletelvezető rendszer egyéb betegségei) ez a toxicitás fokozódhat. Az uromitexan olyan szer, ami a vizeletelvezető rendszerben hat, és az ilyen gyógyszerekkel együtt adva megszünteti vagy jelentősen csökkenti azok húgyúti mellékhatásait.
A dexrazoxan szívvédő hatású bizonyos kemoterápiás szerekkel szemben. Kiemelten kell kezelni a szívtoxicitás lehetőségét, mely évekkel a kemoterápiás kezelés után léphet fel. Ez különösen olyan rosszindulatú betegségekkel kezelt gyerekeknél, fiatal felnőtteknél fontos, ahol a citosztatikus terápia a rosszindulatú betegséget meggyógyítja.
Az amifostinnal foglalkozó közlemények szinte kivétel nélkül említést tesznek felfedezésének körülményeiről. A hidegháború idején az amerikai hadseregben kb. 4400 féle kemikáliát teszteltek abból a célból, hogy találjanak olyan szert, mely egy esetleges nukleáris háborúban megvédheti a szervezetet a sugárkárosodás ellen. Klinikai alkalmazását az tette lehetővé, hogy mint sejtvédő - a központi idegrendszer kivételével - szinte valamennyi normál szövetben csökkenti a sugárzás és minden olyan szer sejttoxikus hatását, melyek megváltoztatják a DNS struktúráját és funkcióját.
Szelektív módon védi a normál szöveteket egyes citosztatikumok toxikus hatásaival szemben, anélkül, hogy a tumorellenes aktivitás csökkenne. Védőhatása sugárkezeléseknél is érvényesül. Elősegíti a vérképzés normalizálódását, és egyéb toxikus tünetek ellen is véd. Érzékenyíti a tumort a kemoterápiás szerekkel szemben, stimulálja a csontvelő sejtjeit.
A szervezet általános erősítése izgalmas kutatási téma, egyre több szert ajánlanak erre a célra. Ezek hatása azonban nem mindig bizonyított. Ezért a kínálatból mindig célszerű a hatóságok által ilyen célra törzskönyvezett (azaz bizonyítottan hatékony) készítményt választani.
Jelenleg még mindig a kemoterápia a rákbetegek számára a leghatékonyabb gyógyszeres kezelés, ám sajnos ez a leginkább megterhelő is. Ezért a támogató, kiegészítő terápia várhatólag a jövőben egyre nagyobb teret nyer. A szupportív terápia az egyik legújabb "szín" az onkológiai kezelések "palettáján". Célja kettős, részint a kezelések hatékonyságának fokozása, részint a kellemetlen mellékhatások csökkentése. Így egyszerre szolgálja a hatékonyságot és az életminőséget, ami minden terápia alapvető célja. XI.évf./5.sz.
