A nők menthetik meg a férfiakat

A férfiak sokszor legyintenek egészségügyi panaszaikra vagy észre sem veszik a tüneteket - ezért fontos, hogy a nők is figyeljenek párjukra. Most a prosztatarákra hívják fel szakemberek a figyelmet.

Második alkalommal hirdette meg a Családfő Mentő programot a Magyar Rákellenes Liga prosztatarák elleni küzdelem jegyében. A program elődleges célszemélyei a nők, akik segíthetnek abban, hogy a férfiak egészségmagatartása javuljon, időben forduljanak szakemberhez, ha a betegségre jellemző tünetek jelentkeznek - írja az egeszseg.hu .

A programról Dr. Simon Tamás professzor emeritus, a Magyar Rákellenes Liga elnöke beszélt.

A Magyar Rákellenes Liga meghirdette a Családfő Mentő programot, hiszen a prosztatarákos elhalálozás a harmadik leggyakoribb ok a férfiaknál. Mit várnak a programtól?

A Családfő Mentő Programtól, amit második alkalommal hirdet meg a Magyar Rákellenes Liga 42 alapszervezetének, ezen belül 4500 tagjának, azt várjuk, hogy az egész naptári évben mind a helyi, mind a központi rendezvények sorában sort kerítenek a prosztatarák visszaszorítását célzó aktivitásokra és ezekben az aktivitásokban számítanak a nők aktív közreműködésére. Különböző aktivitások lehetnek, kifejezetten a prosztata egészségével foglalkozó események: előadások, beszélgetések, esetleg PSA szűrés, a Movember Mozgalomhoz csatlakozás.

A Magyar Rákellenes Liga PSA készüléket és vizsgálati kazettákat kapott, valamint a mellékelt röplapot adta ki a Movember Mozgalom támogatásával.

A prosztatarák diagnosztizálásában segítség lehet a párkapcsolat

Miért van az, hogy a férfiak esetében a nőkkel szemben ilyen alacsony az orvoshoz fordulási hajlandóság?

A hölgyek sokkal könnyebben veszik észre, ha valami baj van az egészségükkel és sokkal könnyebben igénylik az orvosi segítséget. A férfiak általános mentalitása azt tükrözi, hogy a férfi nem lehet se gyenge, se beteg. A betegség a gyengeség jele, tehát nem siet azonnal segítségért, mert ő erős és legyőzi a bajt. Sajnos néha a baj az erősebb és akkor nem a férfi megy az orvoshoz, hanem viszik. A program azt célozza, hogy a férfiak is ismerjék el és ismerjék fel, ha valami baj van az egészségükkel és ne szégyenkezzenek orvosi segítséget kérni, mert a betegség az baj és nem szégyen.

A nők miképpen segíthetnek ebben a kérdésben?

A Családfő Mentő Programnak elsődleges célszemélyei a hölgyek. Ugyanis a családok többségében a családtagok egészségéért a hölgyek a felelősek. Ezen kívül a családok többségében a hölgyeknek irányító jogkörük van a belső családi szabályok kidolgozásában, fenntartásában. Ezért kérjük a hölgyeket, hogy vegyék észre a családjukban élő férfiaknál a későbbiekben részletezendő tüneteket és szorgalmazzák, hogy a társuk keresse fel prosztatabetegség gyanúja esetében háziorvos beutalójával az urológiai szakrendelést . Egy határozott fellépésű asszony nagyon sokat tud elérni a fenti célok érdekében.

A cikk folytatásáért kattintson ide!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.