A genetika lehet a hasnyálmirigyrák gyógyításának kulcsa

Brit kutatók azonosítottak egy gént, amely lassítja a hasnyálmirigyrák szétterjedését, és ennek betudhatóan reményt adhat az agresszív tumor kezelésére, ha sikerül módot találni a gén "bekapcsolására".

Az USP9X jelű gént először egerekben fedezték fel, majd embereknél is megvizsgálták szerepét. Kiderült, hogy a gén, amely normális körülmények között megakadályozza a sejtek ellenőrizetlen osztódását, a hasnyálmirigyrákkal diagnosztizált páciensek egy részénél kikapcsolt állapotban van.

Összehasonlítva a páciensek túlélését azt tapasztalták, hogy gyakrabban képezett áttétet a hasnyálmirigyrák azoknál, akiknél a gén kikapcsolt állapotban volt. "A felfedezés azt jelenti, hogy gyógyszerekkel, úgynevezett epigenetikus modulátorokkal 'felébreszthetjük" a gént" - mondta David Tuveson, a kutatók egyike az AFP hírügynökségnek, hozzátéve: "Lehetővé válhat, hogy a legrosszabb prognózissal bíró páciensek számára terápiát kínáljunk."

A hasnyálmirigyrák az egyik leginkább halálos tumortípus, egy évvel a megállapítását követően öt emberből legfeljebb egy van életben, öt éven belül pedig a betegek 96 százaléka meghal.

A Cancer Research UK cambridge-i munkatársainak tanulmánya a Nature tudományos magazin online kiadásában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!