Új élethelyzet
"Betegnek lenni 24 órás tevékenység, én pedig igyekszem ezt is a lehető legjobban csinálni" - mondta egy nagyon okos barátom, amikor megkérdeztem, hogyan viseli súlyos, krónikus betegségének tudatát. Valóban, úgy állt hozzá, mintha a diagnózissal együtt egy új feladatot kapott volna, vagy mintha egy új szakmát kellene elsajátítania. Megtanult mindent az állapotáról, meghallgatta, sőt, kérte és elfogadta az orvosok, nővérek tanácsait, igyekezett mindenben alkalmazkodni a helyzethez, megpróbált kihozni minél többet ezekből az évekből is, hogy a kezelések, a gyógyszerek, a kellemetlen tünetek ellenére az élete a lehető legteljesebb és élhetőbb maradjon. Amikor egy orvosi várószobában egy betegtársa ingerülten kifakadt a hosszú várakozás, a szerinte hiábavaló kezelések, az állandó gyógyszerszedés és a többi, a betegséggel járó kellemetlenség ellen, csak csöndesen visszakérdezett: "Mégis, kinek az érdeke?"
Legyen önmaga ápolója!
A COPD jellemzően azok közé a betegségek közé tartozik, amelynél a beteg legjobb, leglelkiismeretesebb, legkitartóbb és hatékonyabb ápolója önmaga lehetne. Sajnos, ez még többnyire nincs így, hiszen a COPD-sek nagyobb része nem is tud a betegségéről, nem foglalkozik vele egészen addig, amíg szinte elviselhetetlenné nem romlik az állapota. Pedig, ha valaki tudja, mi baja van, mert az első tünetek (a fulladás, köhögés, nehézlégzés, teljesítménycsökkenés stb.) jelentkezésekor elment orvoshoz, kaphat olyan "mankókat", amelyek jelentősen megkönnyíthetik a betegséggel való együttélést, meghosszabbíthatják az életét.
A gyógyszeres kezelés csak egy ezek közül, hiszen a különböző légzéskönnyítő szerek és technikák, a "hörgőtoalett", vagyis a köpetürítés elősegítése, a légzőgyakorlatok, az egyéb fizikoterápiás eljárások, a szorongás, a légszomjat enyhítő lazító technikák (amelyeket kapcsolódó cikkeinkből megismerhetnek) is nagyon sokat segíthetnek. A legfontosabb, hogy ezeket nem elég időnként alkalmazni, hanem el kell fogadni, hogy a COPD, vagyis a krónikus, obstruktív, légúti nehezítettséggel járó bronchitisz esetében élethosszig tartó kezelésre, gyógyszerezésre, állapot-karbantartásra van szükség. A fizikoterápiás eljárások az abban jártas gyógytornászok, fizikoterapeuták útmutatása szerint megtanulható, majd a legtöbb utána otthon is alkalmazható.
Tanulja meg a COPD "nyelvét"!
Jó, ha tisztában van azzal, mi zajlik a szervezetében, a tüdejében, az egyes tünetek milyen folyamatokra utalnak. COPD-t akkor állapítanak meg, ha a légúti akadályozottsággal járó hörghurut (obstruktív bronchitis) és a tüdőhólyagocskák egybeolvadását, pusztulását okozó tüdőtágulat tünetei (hónapokig tartó, váladékos köhögés, krákogás, nehézlégzés, fulladás, légszomj) egyszerre vannak jelen. A váladékképződéssel a tüdő a beérkező szennyezett levegőre reagál: jó esetben ugyanis a szennyeződések mikroszemcséi a légutak nyálkahártyáin keletkező váladékba tapadnak, és a csillószőrök mozgása távolítja el a felső légutak, a szájüreg felé.
A COPD előrehaladott állapotában azonban a csillószőrök már nem tudják ellátni a feladatukat, a fokozottan termelődő váladék pedig elzárja a légutakat. A krónikus bronchitis miatt keletkező váladék fehéres színű, ha pedig légúti fertőzés nyomán keletkezik, akkor nyálkás, gennyes, sárgászöld színű. A gyulladásban lévő hörgők érzékennyé válnak, a hörgők falában lévő simaizom-sejtek görcsös összehúzódásával válaszolnak a legkisebb hatásra is (szennyezett vagy hideg levegő, vegyi irritáló anyag). Mindebből a beteg azt érzékeli, hogy légszomjjal küzd fizikai megterheléskor, sőt egy idő után már nyugalmi helyzetben is. A COPD-re jellemző a köhögés, krákogás reggelenkénti erősödése is, mivel az éjszaka felgyülemlett váladéktól a szervezete ezzel próbál megszabadulni. Ezek a tünetek jelzik, hogy nagy szükség van a gyógyszerek és a fizikoterápiás módszerek folyamatos alkalmazására akkor is, amikor jobbulás tapasztalható, és akkor is, amikor a tünetek súlyosbodnak.
Ne hagyja cserben magát!
A betegek talán legnehezebben azt viselik el, hogy a gyógyszerezés, az együttműködés ellenére is előfordulnak visszaesések, állapotromlások. Nagy hiba azonban ilyenkor megkérdőjelezni a kezelés hatékonyságát, netán abbahagyni azt, hiszen úgy a fellángolások kockázata sokszorosára nő. Előfordulhat, hogy egy-egy gyógyszer adagja esetleg csökkenthető a betegség bizonyos szakaszaiban, de ilyen változtatást mindig csak a kezelőorvossal megbeszélve szabad tenni. Nemegyszer került már COPD-s beteg amiatt rossz állapotba, hogy önkényesen abbahagyta gyógyszerezését.
Szép számmal akad beteg, aki bagatellizálja a dohányzás ártalmait, nem érti, miért olyan fontos leszoknia a cigarettáról és lehetőleg még a passzív dohányzást, a füstös helyeket is elkerülnie. Azonban az internetes betegfórumok beírásaiból kitűnik, hogy azok, akiknek az állapota a légszomjig, a fulladásos rohamokig romlott, már tudják, mennyit ártottak maguknak a szenvedélyükhöz való ragaszkodással. Sajnos az elveszett légzőképesség nem állítható vissza, így nem szabad megvárni ezt a szörnyű bizonyítékot.
A COPD-vel való együttélés, a betegség okos "menedzselése", az orvosi utasítások elfogadása stb. természetesen nem jelenti azt, hogy a betegség tudatának kell kitöltenie a beteg életét, napjait. A túlzott kímélet, a passzivitás nem tesz jót, rontja a beteg teljesítőképességét, teherbírását, immunvédelmét is. Még az előrehaladott COPD esetén is ajánlatos a lehetőségek szerinti aktivitás, annyi mozgás, amennyit csak az állapota enged. A napi rendszerességgel végzett könnyű séta - esetleg társaságban vagy legalább egy kutyával végezve - a beteg testének, lelkének egyaránt jó hatású.
