Így néz ki a kóros anyajegy

Az életedet mentheti meg, ha időben felismerik.

Az utóbbi évtizedekben drasztikusan megnőtt a bőrrákos betegek száma. Akinek több anyajegye van, annak fokozottan javasolják a rendszeres szűrést, hiszen a melanoma gyakran egy már meglévő anyajegyből alakul ki.

Amennyiben egy, már létező anyajegy külseje, felülete megváltozik, esetleg új anyajegy bukkan fel, mindenképpen fordulj orvoshoz!

bőrrák, melanoma, melanóma, anyajegy, melanoma szűrés, melanóma szűrés, bőrrák szűrés
A anyajegyeket rendszeresen meg kell mutatni a bőrgyógyásznak. Fotó: Getty Images

Innen tudhatod, hogy kóros

A közönséges anyajegy határa éles, a melanoma esetében az elváltozás határa szabálytalan, elmosódó. A közönséges anyajegy és a melanoma is gyakoribb azokon a bőrfelületeken, amelyeket több napsütés ér. A közönséges anyajegy gyermekkorban és fiatal felnőttkorban jelenik meg, a melanoma előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladtával nő. Melanoma esetén biztos diagnózis csak bőrgyógyászati vizsgálat után, egy speciális nagyítóval végzett megtekintés és szövettani vizsgálat alapján állapítható meg. 

A melanoma, azaz a rosszindulatú festékes anyajegydaganat a bőrrák egyik legveszélyesebb formája. Noha az összes bőrrák típusnak mindössze öt százaléka melanoma, a bőrrák miatti halálozás legtöbbjét éppen ez a rosszindulatú elváltozás okozza.

Fontos, hogy ha megváltozik az anyajegy színe, felszíne, alakja, vagy akár növekedni kezd, azonnal orvoshoz kell fordulni! Elengedhetetlen tehát, hogy bizonyos időközönként átvizsgáld az egész testedet. A napsütés okozta leégés károsítja a bőrsejteket, ami bőrrákhoz vezethet. A bőrrák elsősorban a leggyakrabban napfénynek kitett területeken alakul ki, veszélyben van tehát például az arc, a fej, a fülek, a karok és a lábak.

A korai diagnózis életet menthet

Amennyiben sikerül korai időszakban felfedezni a melanomát, akkor leginkább sebészeti eltávolítást alkalmaznak. Ez sok esetben teljes gyógyuláshoz vezet: ha a tumor még nem terjedt át a környezetében lévő nyirokcsomókra, akkor igen jók a beteg gyógyulási esélyei. 

Ha egy anyajegy vérezni kezd, több kérdés is felmerülhet bennünk: tudjuk-e, mi okozhatta a vérzést? Más változás is mutatkozik-e az anyajegyen? Orvoshoz kell-e ezzel fordulni, szükséges-e az anyajegy eltávolítása vagy elég, ha csak leragasztjuk? Íme a válaszok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!