Egészséges fiatalok is meghalhatnak a hőség miatt

Mindenkinek vigyáznia kell ebben a hőségben, ugyanis akár makkegészséges fiatalok is belehalhatnak a hősokkba – hívta fel a figyelmet egy magyar szakértő.

„Hogyha valaki a legmelegebb órákban, mindenféle védekezés nélkül kint tartózkodik, folyadékbevitel nélkül, az akár halálos is lehet. Az érintett eszméletét veszti, és olyan súlyos anyagcserezavarok alakulhatnak ki órák alatt, hogy menthetetlenné válik” – mondta el dr. Becker Dávid egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese az RTL Reggeli című műsorában.

Ezekre figyeljünk a hőségben

A szakértő szerint egyébként a hőség legsúlyosabb hatása kivédhető, ha odafigyelünk az alábbiakra:

  • folyamatos folyadékpótlás;
  • megfelelő ásványianyag-pótlás;
  • árnyékban tartózkodás;
  • bőrünk védelme;
  • széles karimájú kalap viselése.

A szakember arra is kitért, hogy az alkohol növeli a dehidratáltságot, így ettől jobb tartózkodni a hőség idején.

Nem árt ezeket is észben tartani

Ha otthonunkban a klímának köszönhetően 20-22 fok van, majd kimegyünk a 30-35 fokba, akkor a hirtelen hőmérséklet-változás vérnyomásesést okozhat. Ezt onnan vehetjük észre, hogy megszédülünk vagy összeesünk.

Az idősebbeknek azt javasolja dr. Becker Dávid, hogy ha nem muszáj, ne sétálgassanak kint ebben a melegben. Ha pedig mégis halaszthatatlan dolguk van, mindenképpen vigyenek magukkal elegendő folyadékot, út közben pedig álljanak meg egy klimatizált helyiségben kicsit hűsölni.

A hőség ráadásul átmenetileg felerősítheti a vérnyomáscsökkentő szerek hatását, így a nyári adagolásról feltétlenül ajánlott egyeztetni kezelőorvosunkkal.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A felhősebb részeken is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és napközben a fátyol-, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Helyenként fordulhat elő záporeső, elvétve zivatar is lehet. Csapadékra az Észak-Dunántúlon a legkisebb az esély. Az északias szelet kevés helyen kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!