Bőrrák: nem elég az önvizsgálat

A melanoma előfordulása az utóbbi évtizedekben ugrásszerűen megemelkedett. A súlyos lefolyású betegség ellen a fényvédelem és az önvizsgálat mellett a rendszeres anyajegyszűrés, a korai diagnózis képes védelmet nyújtani.

"Szinte naponta diagnosztizálok a pácienseim körében rosszindulatú bőrelváltozást, ezek közt a festéksejtes elváltozásokból kiinduló melanomát is. Sajnos egyáltalán nem ritka a fiatal korosztály érintettsége: előfordult, hogy 18 évesnél fiatalabb betegemnél igazolt a szövettani vizsgálat melanomát" - mondta el dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az Anyajegyszűrő Központ főorvosa.

A többi bőrráktól eltérően a melanoma gyorsan áttéteket ad a test távoli részébe, ahol tovább növekszik, és roncsolja a szöveteket. A betegségről bővebben Betegségek A-Z rovatunkban olvashat!

Tévhitek adta nyugalom

A szakember szerint a fényvédelem fontos, ám könnyen megtévesztő lehet, ha kizárólag erre az egy tényezőre hívjuk fel a figyelmet. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a melanomás esetek egyre gyakoribbak a 20-as éveikben járók körében is, ők pedig nem kizárólag a saját életmódjuk miatt vannak veszélyben, hanem a gyermekéveikben elszenvedett napfény-károsodások miatt is. Ha például valaki nem jár szoláriumba, nem dohányzik, 11 és 15 óra között pedig nem tartózkodik a napon, könnyen azt hiheti, hogy szűrővizsgálatra sincs szüksége, hiszen mindent elkövet a megelőzés érdekében. Pedig a bőr nem felejt, a gyermekkori leégéseket elraktározza, és a következmények évekkel később is jelentkezhetnek.

Szintén gyakori tévedés, hogy a fényvédelem kapcsán főként csak a nyaralások, nyári strandolások jutnak eszünkbe. Emiatt a szabadban töltött idő egyéb változataira - sport, városnéző séta, fűnyírás a kertben - ártalmatlan tevékenységekként gondolunk, pedig az eközben elszenvedett napégés, a bőrt érő UV-sugárzás épp olyan rizikófaktor, mint ha a strandon pirulnánk le. "Emiatt gondolom, hogy könnyen félrevezető lehet, ha kizárólag a fényvédelemre hívjuk fel a figyelmet, amelyre valóban nagy szükség van a megelőzéshez, ám önmagában - rendszeres anyajegyszűrés nélkül - nem nyújt elegendő védelmet" - foglalt állást a bőrgyógyász.

A fényvédelem fontos, ám nem elegendő, ha kizárólag erre hagyatkozunk
A fényvédelem fontos, ám nem elegendő, ha kizárólag erre hagyatkozunk

A probléma korai diagnosztizálása

Hozzátette, hogy az anyajegyek változásainak felismeréséhez még a szakembereknek is nagy tapasztalatra van szükségük, ezért a megfelelő önvizsgálat egyáltalán nem könnyű feladat. Nem is beszélve arról, hogy saját magunk nem is tudjuk megvizsgálni például a hátunkon vagy a hajas fejbőrön lévő anyajegyeket. A rosszindulatú elváltozás pedig sokszor nem is itt, az anyajegyekben, hanem más, korábban nem érintett bőrfelületen alakul ki, esetleg nehezen észrevehető területeken. "Ma már olyan korszerű technika áll rendelkezésünkre, amely standard körülmények között, tapasztalt orvos által elvégezve pontos diagnózist ad bőrünk aktuális állapotáról" - mutatott rá dr. Vincze Ildikó.

Hogy milyen gyakran érdemes szűrésen részt venni, részben a rizikófaktoroktól is függ. Félévenkénti szűrővizsgálat javasolt azoknál, akik a magas kockázatú csoportba tartoznak, vagyis világos bőrűek, sok anyajegyük van, és a családjukban előfordult már rosszindulatú bőrdaganat. "Ezt befolyásolja az előző vizsgálat eredménye is, ha ugyanis sok olyan anyajegyet rögzítünk a teljes testtérképes anyajegyszűrés során, amelynek szerkezete változatos, akkor gyakrabban fogjuk javasolni a kontrollvizsgálatot. Amennyiben az ellenőrző vizsgálat során olyan szerkezeti eltérést észlelünk, amely sokszor csak 10-30-szoros nagyítás mellett észlelhető, akkor javasoljuk a sebészeti eltávolítást , szövettani vizsgálatot" - fogalmazott a szakember.

A megelőzés módja

És hogy mire figyeljünk nyáron? Nagyon fontos a mértékletes napozás. A nyaralás egy-két hete alatt, gyorsan összeszedett napbarnított bőrszínnel ugyanis nemcsak a korai ráncokat, de a rosszindulatú elváltozásokat is kockáztatjuk. Ezért fontos, hogy tavasztól fokozatosan szoktassuk hozzá a bőrt a napozáshoz, délelőtt vagy délután rövid időszakokra üljünk ki a napra, és a nyaralásról se akarjuk csokiszínnel hazatérni. A fényvédelemre ne csak a strandon, hanem a szabadban is gondoljunk: legalább 30-as faktorszámú fényvédő készítmény használata javasolt.

Ezen felül a ritkuló hajú férfiak ritkán gondolnak a fejbőr védelmére, pedig ezt a területet éri a legtöbb napfény, ha a szabadban tartózkodunk. Természetesen a hölgyeknek is érdemes odafigyelni, hiszen a választékok vonala náluk is sérülékeny terület. Szabadtéri program során ezért fontos mindig sapkát viselni, a strandon pedig a fényvédő krémet a fejbőrön is használni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!