A fényvédőt így kell helyesen használni

Bár a legtöbb ember ma már tisztában van a napsugárzás veszélyeivel, a fényvédőkkel és azok használatával kapcsolatban még mindig sok tévhit él a fejekben.

A nap által okozott bőrkárosodás elkerülése végett fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a fényvédelemre és tisztában legyünk a fényvédő krémek használatára vonatkozó szabályokra. Az alábbiakban a leggyakoribb, napozással és fényvédelemmel kapcsolatos mítoszokat cáfoljuk meg.

"Felhős időben nincs szükség fényvédelemre"

Az UV sugarak könnyedén áthatolnak a felhőkön (sőt még a szmogon vagy az autók ablakán is), éppen ezért a szakemberek szerint a napégés elkerülése végett felhős időben is használnunk kell fényvédő krémet.

Melyik jelölés mit jelent a naptejeken? Részletekért kattintson !

"Annál jobb, minél magasabb a naptej faktorszáma"

A faktorszám azt jelöli, hogy az adott termék mekkora védelmet képes biztosítani a nap sugárzása ellen. Ha valaki már 10 perc napon tartózkodás után le szokott égni, akkor egy 10-es faktorszámú krém használatával 15 percig tartózkodhat a napon leégés nélkül. Egy 30-as faktorszámú krém pedig 40 percnyi napvédelemre elegendő. A nagyobb faktorszám tehát valóban hosszabb ideig biztosít védelmet, ám ha nem kenjük magunkat rendszeresen újra, akkor hiába akár az 50-es faktor is,egy idő után így is leégünk majd.

Felhős időben is használnunk kell fényvédő krémet
Felhős időben is használnunk kell fényvédő krémet

"A sötét bőr nem igényel fényvédelmet"

A melanin , amely a bőrünk színét adja valóban nyújt valamennyi védelmet a nappal szemben, a bőrráktól azonban nem tud megvédeni. Egyébként pedig a sötétebb bőrű embereknek is vannak érzékenyebb, a napégéssel szemben védtelenebb pontjaik, úgy mint a köröm alatti bőr, vagy a tenyerük.

"A bőrünk csak a napégéstől sérül"

Tény, hogy a leégés drámai módon növeli a melanóma kockázatát - ami a bőrrák leghalálosabb formája. De a hosszantartó, rendszeres napon tartózkodás - akár leégés nélkül is - melanómához vezethet.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!