Súlyos hasmenés: mikor forduljunk orvoshoz?

A hasmenés az egyik leggyakoribb emésztési rendellenesség, mely igen kellemetlen, de a legtöbb esetben néhány napon belül elmúlik. Számos betegség kísérőtünete lehet, de időnként nehéz kideríteni, mi áll a hasmenés hátterében. Mikor forduljunk orvoshoz a tünetekkel?

A hasmenés meglehetősen gyakori, könnyen felismerhető tünet: a széklet nagyobb mennyiségű, igen híg, vizes, akár habos is lehet, a székelési inger pedig nagyon sürgető. A hasmenést egyéb tünetek is kísérhetik, például hasi görcsök, fájdalom, puffadás, hányinger, rosszullét és hányás, valamint láz.

A hasmenés okai

A hasmenés hátterében nagyon sok betegség állhat, az "egyszerű" fertőzésektől az ételmérgezésig, de hasmenést okozhat például a stressz is (gyakori például, hogy valaki egy vizsga előtt szenved hasmenéstől). A legtöbb hasmenés általában 48 órán belül elmúlik, és általában nem is szükséges gyógyszert bevenni, elég, ha megakadályozzuk a szervezet kiszáradását azzal, hogy sok folyadékot fogyasztunk. A tiszta víz mellett érdemes olyan folyadékokat is magunkhoz venni, melyek az elveszített sót és elektrolitokat is képesek pótolni, például leveseket (pl. zsírtalanított húslevest), gyümölcsleveket.

Mit együnk, hogy megálljon? Általában a legrosszabbkor tör ránk a hasmenés, főleg, ha IBS-sel bajlódunk, ám érdemes szabad utat engedni neki. Íme néhány tipp, ami segít, ha sürgető a helyzet! Kattintson! Néhány esetben azonban a hasmenés jóval komolyabb problémára utalhat, mely komolyan veszélyeztetheti az egészségünket, és mindenképpen érdemes ezzel orvoshoz fordulni.

Mindenképpen orvosi vizsgálat szükséges akkor, ha kisgyermekeknél 24 óránál tovább tart a hasmenés, illetve ha felnőtteknél három nap után sem csökkennek a panaszok.

Azonnal orvost kell hívni, ha a hasmenés mellé igen erős hasi vagy végbéltájéki fájdalom társul, ha a székletben vért látunk, esetleg a széklet fekete, ragacsos. A magas láz is vészhelyzetre utal, akárcsak a kiszáradásra utaló tünetek (pl. zavarodottság, cserepes ajkak, verejtékezés, szapora szívverés stb.).

Ha túl sokáig tart a hasmenés, érdemes orvoshoz fordulni!

Ha túl sokáig tart a hasmenés, érdemes orvoshoz fordulni! Krónikus hasmenésnek azt nevezzük, ha valakinél a hasmenéses panaszok minimum két héten keresztül fennállnak. Ebben az esetben mindenképpen szakorvosi, gasztroenterológusi vizsgálat szükséges ahhoz, hogy ennek okát kiderítsék. A krónikus hasmenés hátterében nagyon sok betegség állhat, például ételintolerancia, gluténérzékenység, cisztás fibrózis, cukorbetegség, a hormonrendszert érintő betegségek, bizonyos daganatos betegségek, felszívódási zavarok, gyulladásos bélbetegségek, illetve az epehólyagot érintő betegségek is.

Amennyiben orvosi kivizsgálás előtt állunk a krónikus hasmenéssel kapcsolatban, érdemes néhány napig étkezési naplót vezetni, mert az abban szereplő információk sokat elárulhatnak a betegségről. Jegyezzük fel például, hogy a hasmenés állandó, esetleg hullámokban jelentkezik, vagy székrekedéssel váltakozik. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a székletben látunk-e véres pöttyöket, vagy ha a széklet olajosnak, nyálkásnak tűnik. Az étkezési napló abban is a segítségünkre lehet, hogy megállapítsuk: vannak-e olyan ételek, melyek fogyasztása hasmenést vált-e ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.