Stroke-ot okozhat a kevés napfény

Aki kevés időt tölt a napon, nagyobb eséllyel teszi ki magát a stroke veszélyének - állítja egy új kutatás.

"Nagyon sokat hallunk a napsugárzás káros hatásairól, elsősorban a bőrrák kockázatával kapcsolatban. Pedig a nap nem csak veszélyeket rejt magában, éppúgy lehet barát, mint ellenség" - mondta Leslie McClure, az Alabamai Egyetem biostatisztikusa. Kollégáival közösen elért eredményeit az Amerikai Stroke Szövetség New Orleans-i konferenciáján ismertette.

A szakemberek egy jelenleg is folyó kutatás adatait vették alapul, amelybe több mint harmincezer, átlagosan 45 éves fekete és fehér bőrű embert vontak be. Ők arra a 16.500 alanyra koncentráltak, akiket 2003 és 2007 között figyeltek meg, és nem volt korábban szívbetegségük vagy stroke-juk. A megfigyelés öt éve alatt 351-en estek át stroke-on. McClure és társai azt figyelték meg, az ezt elszenvedők lakóhelyén mennyi volt az elmúlt 15 évben a napsütéses órák száma. Úgy tapasztalták, hogy a legborúsabb területen, illetve hidegebb klímán élők 1,6 százalékkal nagyobb eséllyel estek át a betegségen.

"Még nem tudjuk pontosan, hogyan is függ össze a stroke és a napfény. Noha már több elmélet is napvilágot látott, a teljes magyarázat még várat magára" - tette hozzá McClure. Ezzel Dr. Larry B. Goldstein, a durhami Duke Stroke Központ igazgatója is egyet értett, aki szerint még további kutatások szükségesek a témában.

"Nem lepett meg a felfedezés, de fontos, hogy meg is tudjuk magyarázni az összefüggést. Valószínűnek tartom, hogy a kevés napsütés okozta alacsony D-vitaminszint is közrejátszhat a jelenségben, de várjunk még egy kicsit a végleges következtetések levonásával" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!