Az ólom nagy mennyiségben rakódhat le a szövetekben, mivel csak igen lassan választja ki a szervezet. Elsősorban a sejtekhez kötődik, különösen a vörösvértestekhez, a máj és a vese sejtjeihez, majd ólomfoszfáttá alakulva beépül a csontokba. Innen már csak igen lassan távozik, a biológiai kiürülési ideje 32 év. Ráadásul az ólom elfoglalja a szervezet megfelelő működéséhez létfontosságú más fémek helyét, és ezzel cink-, kalcium- és vashiányt okoz. Az ólommérgezés következtében az idegrendszer károsodik, mentális zavarok jelennek meg és elbutulás tapasztalható. A kisgyermekekre az ólom fokozottan veszélyes.
Az ólom felhasználása széles körben elterjedt annak ellenére, hogy toxikus hatása régóta ismert. A könnyen megmunkálható fém használata évezredekre tekint vissza, így erősen beágyazott volt az elfogadottsága, és jelentős gazdasági érdekek kötődtek a használatának fenntartásához. Csak hosszú felvilágosító munka és perek sorozata vezetett el odáig, hogy a benzinhez kopogás gátló, azaz a korom lerakódását megakadályozó anyagként adott ólom használatát a világ legtöbb országában betiltsák. Ólomszennyezéssel többek között ezért is lehet még sokfelé találkozni. De széles körben felhasználták festékekben, vízvezetékcsövek alapanyagaként, alkalmazták az akkumulátorgyártásban az autójavító iparban, a fegyveriparban, a konzerviparban, az üvegiparban, sőt különféle játékok, például közismerten ólomkatonák is készültek belőle.
Már az enyhe mérgezésnek is komoly következményei lehetnek
Mivel az emberi anyagcserében az ólomnak semmilyen szerepe nincs, így a természetes ólomszint értéke az emberi szervezetben gyakorlatilag nulla. Ha a vérben 5-10 mikrogramm (µg) ólom van deciliterenként, az már enyhe ólommérgezésnek tekinthető, s ennek akár komoly következményei lehetnek annak ellenére, hogy nem tapasztalhatók nyilvánvaló tünetei. Csökken ugyanis a vitalitás, fáradékonyság és koncentrációhiány jelentkezik. Sokszor célirányos orvosi vizsgálat nélkül a tünetek forrása rejtve marad. Az ólom már 7 µg/dl körüli koncentrációtól fogva megemeli a vérnyomást is, azaz a mérgezés a fém csekély jelenléte mellett is kimutatható. Csakhogy még a közepesen erős ólommérgezésnek is lehetnek olyan tünetei, amelyek más betegségekre engednek következtetni, s ezért nehéz a helyes diagnózis felállítása.
A komolyabb tünetek 40 µg/dl koncentráció körül jelentkeznek (gyerekeknél már 20-25 µg/dl ez a határ), s már megmutatkoznak a vérképben a mérgezés jelei. A 60 µg/dl-es szintnél a tünetek a legtöbb egyén esetében nyilvánvalóak, s 75 µg/dl-től azonnali beavatkozás szükséges.
Habár a tünetek egyénenként eltérőek lehetnek (elsősorban egyensúly és mozgáskoordinációs zavar jelentkezik), az érintettek leginkább a következők miatt szenvednek:
- Romlik a memória és a koncentrációs készség.
- Ólmos fáradtság lép fel, amely időnként egészen letaglózó is lehet.
- Megnő az ingerlékenység, amely agresszivitásba csaphat át.
- Visszaesik a szexuális érdeklődés, impotencia léphet fel.
- Álmatlanság, amely felerősíti a mentális és idegrendszeri zavarokat.
- Letargia, depresszió.
- Fejfájás.
- Idegi tünetek, a mozgáskoordináció zavarai, kézremegés stb.
- Mérgezéses encephalopathia kialakulása, amely zavartsággal, a személyiség megváltozásával, bizonytalansággal, egyensúlyozási zavarokkal, izomrángásokkal, emlékezetvesztéssel, görcsrohamokkal is járhat.
- Emelkedő vérnyomás.
- Emésztőszervi zavarok, hasi fájdalmak.
- Vérszegénység.
- Menstruációs zavarok.
- Ízületi fájdalmak.
- Vese és májkárosodás.
- Gyerekeknél visszamaradó intellektuális fejlődés, viselkedészavarok.
Mivel a sor még folytatható lenne, s a tünetek gyakran megegyeznek az akut stressz és a depresszió tüneteivel az okokat az érintettek ritkán vezetik vissza az ólommérgezésre.
A mérgezés vérminta elemzésével mutatható ki. A 40 µg/dl-es koncentráció abnormálisnak, a 60 µg/dl pedig már mérgezésnek számít. Ólommérgezés gyanúja esetén elrendelhetik a cink protoporfirin teszt elvégzését is, amely tulajdonképpen a vashiányt igyekszik kimutatni. Ha a vér oxigénszállító képességéért felelős hemoglobinban a hem termelését valami akadályozza, akkor a molekulába vas helyett cink épül be. A teszt segítségével következtetni lehet, hogy az ólommérgezés gyorsan következett be vagy hosszú időn át ki volt téve a fém hatásainak a szervezet, s a gyógyulás időtartama mennyi lehet, illetve milyen kezelések lehetnek szükségesek.
Fontos a védőfelszerelés és a zuhanyozás
Az ólommérgezést annak alattomossága miatt a legjobb megelőzni. Azokon a munkahelyeken, ahol az emberek ki vannak téve az ólom hatásainak, a megfelelő védőfelszerelések használata (maszkok, zárt ruházat stb.) és a gondos tisztálkodás (zuhanyozás, különösen hajmosás) ajánlott.
A kezelés is a legtöbb esetben abból áll, hogy a mérgezettet távol tartják az ólomforrástól, és hagyják, hogy az ólom természetes úton, a vizelettel távozzon a szervezetből. Akár gyors ólomszint csökkenés is bekövetkezhet a vérben, de a belső szervekben és a csontokban felhalmozódó ólom kiürülése sokkal nehezebb. Minél tovább van valaki kitéve az ólom mérgező hatásának, a gyógyulás is annál tovább – hetekig, hónapokig vagy évekig – tart.
Az ólmot gyógyszerezéssel is el lehet távolítani a szervezetből, de a súlyos mellékhatások miatt csak szükség esetén választják ezt a terápiát. Az ólom megkötésére szukcimer (kelátion) kezelést alkalmaznak, ez lassan megköti a mérgező fémet, ami aztán a vizelettel távozik. A kezelés mellékhatásaként megjelenhet hányinger, hányás, hasmenés, fémes ízek érzékelése a szájban, kiütés, illetve romolhat a májfunkció.
Ha az agykárosodás veszélye is fennáll, akkor kórházi környezetben injekciósorozatot adnak a betegnek. Mivel a terápia más fontos fémeket, például a cinket is kiürítheti a szervezetből, a kezelést gondosan kell elvégezni akár egy hétre elhúzva, szükség szerint pihenő idő után meg kell ismételni. A szervezetből további felszabaduló ólom eltávolítására a hosszú kezelési időtartam alatt penicillamint adnak, és pótolják a kiürült cinket, vasat és rezet.
