Ne spenóttal akarja megoldani a vashiányt!

A vashiány az egyik leggyakoribb hiányállapot, elsősorban a nők körében. Mivel igen kellemetlen tüneteket okoz, így nem csoda, hogy az emberek igyekeznek minél hamarabb normalizálni az értékeiket.

Ma már kaphatóak vastartalmú étrend-kiegészítők, ám vasraktáraink feltöltésében a táplálkozásunknak is jelentős szerepe van. Varga Dóra, a Budai Trombózisközpont dietetikusa ehhez gyűjtött össze hasznos tanácsokat.

Állati eredetű fehérjék

Nyolc tény a vasról Az emberi szervezetben a vas fő feladata az oxigén- és széndioxid-, illetve az elektronszállítás. Emlegeti orvosunk is elégszer, ha vérszegénységet állapít meg, bizonyos életszakaszokban (pl. menstruáció alatt, műtét előtt) pedig kiemelt fontosságú lehet a vaspótlás. Mit tudunk erről a nagyon fontos nyomelemről?

Sokan úgy gondolják, hogy a vashiányt tökéletesen lehet kezelni nagyobb mennyiségű zöld növény (például spenót) fogyasztásával, pedig az igazság az, hogy szerkezetileg igencsak eltér az állati és a növényi ételekben található vas . Ugyanis a növényeknél a vas úgynevezett nem-hem vas formájában van jelen, míg az állati termékeknél hem kötés található.

Növényi élelmiszerekből kevésbé hasznosul jól a vas
Növényi élelmiszerekből kevésbé hasznosul jól a vas. Fotó: Getty Images

Rossz hír, hogy az előbbi esetben mindössze a vas 3-5 százaléka a szívódik fel, míg az utóbbiaknál is csupán 15 százalék, éppen ezért, ha vashiánnyal küzd, illetve fokozott a vasszükséglete (terhesség, szoptatás miatt), érdemes minden főétkezéshez húst, húskészítményt, heti 1-2 alkalommal belsőséget fogyasztani.

C-vitamin

A vas hasznosulásánál a növényi vagy állati eredeten kívül fontos, hogy milyen egyéb élelmiszerekkel fogyasztjuk együtt, hiszen számos összetevő gátolja, illetve segíti a felszívódását.

A C-vitamin az egyik legismertebb vitaminunk, melynek az immunrendszer támogatása mellett nagy szerepe van a rosszul hasznosuló növényi eredetű vas felszívódásának segítésében is. Emiatt érdemes minden étkezést kiegészíteni zöldségekkel, és napi 1-2 alkalommal gyümölcsöket is javasolt fogyasztani!

Oxalát, fitát

Az amúgy igazán egészséges sóska, spenót, rebarbara kifejezetten gazdag oxalátban, emiatt a bennük lévő növényi vas alig tud hasznosulni. A fitátokban gazdag gabonafélék, hüvelyesek, diófélék szintén gátolják a nem hem vas felszívódását. Fogyasztásuk kis mértékben javasolt vashiányos vérszegénység esetén, annak ellenére, hogy egyéb vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban gazdagok - tanácsolta a dietetikus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!