Egy felnőtt napi 2-3 liter folyadékot igényel - ennek körülbelül felét táplálékaink útján, másik felét víz formájában vesszük magunkhoz. Egyáltalán nem mindegy azonban, milyen összetételű ételek-italok biztosítják ezt a mennyiséget.

Az emberi szervezet egyik legfontosabb alkotóeleme a víz, megfelelő működésének, fejlődésének, egészség-megőrzésének alapvető feltétele a folyadékháztartás egyensúlya.

Vízháztartásunk

A víz élettani szerepe széleskörű az emberi szervezetben: biztosítja a vérkeringést, lehetővé teszi a tápanyagok oldását, felszívódását és szállítását, szabályozza a szervezet belső hőmérsékletét. A napi vízleadás és vízfelvétel átlagosan 2,4 liter: ennyi víz távozik a szervezetünkből a verejtékezés, a légzés és a kiválasztás során, amit pótolnunk kell. Míg étel nélkül 50 napig is képes életben maradni valaki, víz nélkül legfeljebb 6-7 napig bírja. A szomjúság-érzet jelzi, hogy sürgős folyadékpótlásra van szükség. A tartós szomjazás azonban már nemcsak kellemetlenséget okoz, hanem súlyos következményekkel jár: A szervezet először a 40-45 százalék vizet tartalmazó izmokból vonja el a nélkülözhetetlen mennyiséget, ami miatt fájdalmas izomgörcsök léphetnek fel. Ha a szervezet víz- és sóháztartása felbomlik, anyagcserezavarok jelentkeznek. Erős szomjazás esetén - ami már bágyadtsággal és szájszáradtsággal is együtt jár - a veszteséget a tiszta víznél jobban pótolhatja az enyhén sós tea vagy leves, hiszen a megfelelő mennyiségű sót is biztosítani kell. A folyadékhiányra különösen érzékenyek a gyerekek és az idősek. Hányás, vagy hasmenés után feltétlenül sürgősen pótolni kell a folyadékmennyiséget, nehogy a beteg kiszáradjon. Az idős emberek megfelelő folyadékbevitelére különösen ügyelni kell, mert a szervezetük már nem jelzi olyan sürgető szomjúságérzettel a folyadékhiányt. Ők gyakran a szükségesnél kevesebb folyadékot fogyasztanak, ezért a szervezetük kiszáradhat, emésztési zavarok léphetnek fel és növekszik a trombózis veszélye. A sportolás, a jelentősebb fizikai megterhelés megnöveli a folyadék- és ásványi anyagszükségletet. A verejtékezéssel nátrium,-, kálium-, kalcium- és magnézium távozik, ami bágyadtságot, szédülést, vérnyomáscsökkenést, izomgörcsöt okoz. A nehéz fizikai munkát végzőknek és sportolóknak már az erős szomjúságérzet megjelenése előtt gondoskodniuk kell a folyadékbevitelről, a tevékenység előtt és lehetőség szerint közben is negyedóránként egy-két deci vizet elkortyolgatva. A nyári hőségben az izzadsággal nagy mennyiségű folyadékot, a verejtékben lévő 0,1-0,2 százalékos sótartalom lévén pedig jelentős mennyiségű sót veszít a szervezet.

Ivóvizek, ásványvizek

Nem mindegy az sem, hogy miből fedezzük a napi folyadékszükségletet. A tiszta, kifogástalan minőségű ivóvíz a WHO ajánlása alapján minél kevesebb vegyi anyagot tartalmazó, a szervezetre káros mikrobáktól mentes vizet jelent. Számos kisebb településen a kútvizek minősége emberi fogyasztásra nem alkalmas, csecsemők, kisgyermekek számára pedig egyenesen tilos magas nitrát-, arzén- és egyéb káros anyag tartalma miatt. Ezeket a településeket palackozott vagy zacskós vízzel látják el. Élelmezéstudományi szakemberek megállapítása szerint Magyarországon a vezetékes vizek 70 százaléka kifogástalan ivóvíz, további 20 százaléka egészségkárosodás nélkül fogyasztható, és csak körülbelül tíz százaléka az, amelynek fogyasztása nem ajánlott. A vezetékes vizek is tartalmaznak fontos ásványi anyagokat, kalciumot, magnéziumot, vasat, amelyek mennyisége természetesen függ a víz származási helyétől.

A legalkalmasabbak a vízigény kielégítésére az ásványvizek. Azokat a tiszta eredetű, természetes, a föld védett rétegeiből származó vizeket nevezzük ásványvizeknek, amelyek gazdagon tartalmaznak táplálkozásfiziológiailag fontos ásványi anyagokat és nyomelemeket. Ezek kalóriamentesek, tehát nem kell aggódni a feleslegesen magunkhoz vett plusz kalóriák miatt és általuk a szervezet számára könnyen feldolgozható és beépíthető formában biztosítható a szükséges kalcium, magnézium, kálium, fluor vagy más ásványi anyag. Az ásványvizek vásárlásakor a címke tájékoztat a folyadék összetételéről - érdemes tanulmányozni, hogy a pénzünkért egyszerű "szódát", vagyis szénsavval dúsított, palackozott ivóvizet, vagy értékes ásványokat is tartalmazó ásványvizet veszünk-e. A kisebb, 500-1000 mg (például az Óbudai Gyémánt) és a közepes, 1000-1500 mg ásványi anyagot tartalmazó vizek (Harkányi, Kerekdombi) a biológiai vízigény kielégítésére korlátlanul felhasználhatóak, míg a jelentős, 1500-3000 mg/l ásványi anyagtartalma miatt a Harmatvíz, a Balfi, az Apenta, a Kékkúti, a Mohai Ágnes, a Bükki és a Borsodi ásványvíz fogyasztása mennyiségi korlátozás alá esik. Az ásványvíz természetes jellegének megőrzéséhez fontos előírás, hogy szigorúan tilos bármilyen vegyi anyagot hozzáadni a szén-dioxidon kívül. Kapcsolódó cikk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!