Másfél mázsa halat semmisítettek meg

Két étteremben összesen mintegy másfél mázsa jelöletlen, így ismeretlen eredetű halat és haltermékeket semmisített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A Nébih Állami Halőri Szolgálata nem csak a vízparton végzett ellenőrzéseket, hanem vendéglátó egységekben, halértékesítő helyeken is. Legutóbbi akcióik között két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei étteremben tartott vizsgálat során találtak jelöletlen halakat és haltermékeket.

A halfajok közti népszerűségi verseny egyértelmű nyertese a ponty - ezt kedvelik leginkább a magyarok. Halfogyasztási és vásárlási szokásainkról az alábbi cikkünkben írtunk!

Jelöletlen termékeket találtak

Jelölés hiányában sem a termékek fagyasztásának időpontját, sem azok származási helyét nem lehet megállapítani. Mivel a halak származási helye nem ismert, így nem bizonyítható, hogy azok legális úton, tógazdaságból kerültek a kereskedelembe. Felmerül annak lehetősége is, hogy természetes vizeinkből illegálisan fogták azokat.

A lefoglalt halak származási helye nem ismert
A lefoglalt halak származási helye nem ismert

A halőrök az első étteremben összesen 124 kg halterméket (süllőt, harcsát, busa és ponty filét, márnát, törpeharcsát, paduct, balint és különböző keszegféléket) vontak ki a forgalomból, illetve elrendelték azok megsemmisítését. A másik ellenőrzött vendéglátó egységben szintén jelöletlen halakat talált a fagyasztóban az ÁHSZ. A vizsgálat során ismeretlen eredetű harcsát, süllőt és pontyot kellett megsemmisíttetni, összesen mintegy 20 kg mennyiségben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!