Így működik a robotkéz

A különböző gerincsérülések okozta végtagbénulással élő embereknek fejlesztettek ki robotkezet a kutatók: a speciális eszköz lehetővé teszi a páciensek számára olyan hétköznapi feladatok elvégzését, mint egy villa vagy egy pohár használata.

A műszert Spanyolországban tesztelték olyan pácienseken, akiknek mind a négy végtagjuk lebénult. A hat résztvevő az elektromos agyi aktivitásukat és a szemmozgásukat mérő sisakot viselve küldtek jeleket egy táblagépre, amely révén irányítani tudták a kezükhöz erősített kesztyűszerű eszközt.

exoskeleton
Vizsgálat a Thübingeni Egyetemen. Visszaadott önállóság

A Science Robotics című folyóiratban közölt eredmények szerint a résztvevőknek mindössze tíz percbe telt megtanulni a rendszer működését, aztán már képesek voltak olyan egyszerű feladatok elvégzésére, mint egy krumpliszirom felemelése vagy egy dokumentum aláírása.

Az orvostudomány már régóta próbálkozik agyvezérelt roboteszközökkel megkönnyíteni a négyvégtag-bénulással élők életét. A jelenleg létező rendszerek egy részéhez azonban implantátumra van szükség, ami egészségi problémákat okozhat, vagy nedves gélt kennek a páciens fejbőrére, hogy az agyi jeleket eljuttassák az elektródákhoz. Ezt a gélt aztán ki kell mosni a hajból, ami nem praktikus a mindennapokban.

Beültetett számítógép alakítja át a gondolatokat a láb mozdulataivá, azaz járássá egy deréktól lefelé bénult kaliforniai férfinál. Részletek!

A tanulmányt vezető Surjo R. Soekadar, a Tübingeni Egyetemi Kórház munkatársa szerint a vizsgálatban részt vevő alanyok - a gerincvelői sérülésük helyéből adódóan -, képesek voltak mozgatni a vállukat, de az ujjaikat már nem.

Az új robotkéz használatának feltétele, hogy a páciensek képesek legyenek mozgatni a vállukat és a karjukat, ami szükséges a robotkar működtetéséhez. Az eszköz felhelyezéséhez szükség van továbbá egy másik emberre.

A vizsgálat eredményeinek megerősítéséhez további klinikai tesztekre lesz szükség. De Soekadar szerint az új robotkéz két éven belül forgalomba kerülhet 5-10 ezer euró (1,6-3,1 millió forint) közötti áron. Az eszközt szélütést szenvedett páciensek rehabilitációja során is lehet alkalmazni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!