Horváth Ágnes: a sürgősségi ellátásnak prioritást kell adni

Budapest, 2007. május 11. (MTI) - A sürgősségi esetek elsőbbséget kell hogy élvezzenek az infarktusos betegek ellátásánál is - mondta el az egészségügyi miniszter pénteken, Budapesten. A Fidesz szerint veszély fenyegeti a szív- és érrendszeri betegségek sebészeti ellátására kiépült országos hálózat működését - mondta Horváth Ágnes szavaira reagálva az MTI-nek a párt egészségpolitikusa.

"A teljesítményvolumenek kizárólag az egyes intézményekre kerülnek megállapításra. Valamennyi intézménynek a teljesítményéből először a sürgősségi eseteket kell ellátni" - tette hozzá Horváth Ágnes. Ezt követően kerülhet sor a tervezett ellátások elvégzésére.

Egy kérdés kapcsán a tárcavezető elmondta: modellezik az intézmények betegellátását, a betegutakat, és ezek alapján valószínűleg korrigálják majd az intézmények teljesítményvolumen-számait.

"Két-három havi működés után, azaz tényadatok után tudunk hozzáfogni a módosításhoz, ez meg fog történni még a nyáron" - fogalmazott Horváth Ágnes.

A teljesítményvolumen intézményekre lebontva meghatározza, hogy egy-egy kórház mennyi beteget láthat el. Ha egy intézmény átlépi az adott évre megszabott betegellátási számot, az afölötti gyógyításra nem, vagy csak egy részére kap finanszírozást a biztosítótól.

Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke azt mondta: "nagyon nagy gondokat látunk az infarktusos betegek ellátásában, s ez azért érzékeny kérdés Magyarországon, mivel az elmúlt tíz évben kiépült a szív- és érrendszeri katasztrófák sebészeti jellegű ellátására egy országos hálózat. Ez évente mintegy 30 ezer embernek az életét mentette meg".

A politikus szerint ezt az ellátást a teljesítményvolumen-korlátozás miatt fenyegeti veszély.

Mikola István közölte: az utóbbi időben sok bejelentést kaptak "kínos" ügyekről, sőt halállal végződő esetekről is van tudomásuk. Ez utóbbi ügyben vizsgálatot kezdtek. A politikus a saját vizsgálatot azzal magyarázta, hogy nem kívánnak a minisztériumnak a biztosításfelügyeletnél indított vizsgálatára hagyatkozni.

Arra, amit a miniszter a teljesítményvolumen-korlát újragondolásával kapcsolatban mondott, Mikola István úgy reagált: "azt tanácsoljuk Horváth Ágensnek, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a volumenkorlátozás teljes rendszerét, hiszen ez nem tartható fenn tovább". Hozzátette: nem tartható fenn, hogy azok az intézetek, orvos-csoportok korlátozva legyenek tevékenységükben, amelyek az ilyen betegségekre hatékony eljárásokat tudnak alkalmazni.

Mikola István emlékeztetett: a Fidesz a volumenkorlát megszüntetését már az egészségügyi törvények vitájakor módosító javaslatban is benyújtotta az Országgyűlésnek, ám ezt akkor a kormányoldal lesöpörte az asztalról.

"Még az is lehet, hogy önálló törvénymódosító kezdeményezést teszünk" - mondta a Fidesz egészségpolitikusa, majd kifejtette azt a véleményét, hogy nem sok reményt lát az együttműködésre Horváth Ágnessel, hiszen nem látnak készséget az egészségügyi tárca vezetőjében a közös munkára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.